A brit szerint nem fogja őket senki sem legyőzni.

A háromszoros világbajnoknak rossz híre van azok számára, akiknek már elege van a Mercedes és főleg az ő dominanciájából, ugyanis a brit biztos benne, hogy még 2016-ban is őket fogjuk látni az élen, veretlenül. Ezt főleg azért gondolja, mert a nagy szabályváltoztatások csak 2017-től fognak jönni, addig a csapata pedig nagy előnyben van a többiekkel szemben.

„Még mindig elég energiánk van ahhoz, hogy jövőre is az élen legyünk. Persze benne van az is, hogy egy kevés dolog meg fog változni, de a lényeg nem fog változni. Ugyanolyan erősek leszünk, és nagyon magabiztos vagyok abban, hogy senki más nem lesz, aki megver minket.”

Hamilton ezt annak az ellenére mondja, hogy 2015 végére jelentősen visszaesett a teljesítménye, és csapattársa az összes futamot megnyerte, miután a britet megkoronázták. A 31 éves pilóta azonban úgy gondolja, hogy ennek semmi jelentősége nem lesz az új idényben.

„Nem tudsz folyamatosan hibátlanul versenyezni, és vannak hullámvölgyeid. Az idényben folyamatosan maximumot teljesítettem, és a cím megszerzése után leeresztettem kicsit. De azon a három futamon is hibátlanul mentem, csak nem volt elég.”

„Még mindig relatíve fiatal vagyok, úgyhogy jelenleg csak egy hatalmas nagy hegyet látok, amit még meg kell, hogy másszak, és nem látok jelenleg olyan dolgot, ami ezt hátráltatná.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés