A forma helyett inkább a tartalom megújításán volt a hangsúly a hetes Golf ráncfelvarrásánál. Még csak most leplezték le, de már mindent megtudtunk róla, és neked is eláruljuk a legfontosabb dolgokat.

A formáján csak finomítottak
A Golf a Volkswagen legfontosabb típusa, eddig több mint 33 millió kelt el belőle, valóságos intézmény, a kategóriát is róla nevezték el. A jellegzetes formát ezért inkább csak tovább csiszolták, a ráncfelvarrást pedig egészen apró dolgok árulják el. Például szélesebb lett az első légbeömlő, amitől már az alapmodell is sportosabbnak tűnik, újak a fényszórók és a hátsó lámpák, és ahogyan ilyenkor lenni szokott, új színek és könnyűfém kerekek jelentek meg a kínálatban. Széria a teljes egészében LED-es hátsó lámpa, és felárért xenon helyett előre is teljesen LED-es fényszórót adnak.

Belül beköszöntött a digitális korszak
Már a Golfban is színes képernyő helyettesítheti a műszeregységet, a Passatból ismerős 12,3 colos nagyelbontású kijelzőt a kormánykerékről tudod kezelni. A középkonzolon is nagyobb lett és érintőgombokat kapott az infotainment képernyője, ami már alapból is 5 helyett 6,5 colos a kijelző. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a csúcskivitel képernyője, ami 9,2 colos, már nem csak az ujjad közelítését ismeri fel, mint eddig (ekkor ugranak fel az extra menüpontok), hanem gesztusokkal is lehet vezérelni. Ilyet pedig eddig csak a 7-es BMW-ben láttunk. Nem maradt ki a fedélzeti wifi sem, de van két USB port és két SD kártyahely, a zenéket pedig a 10 GB-os SSD meghajtón is tárolhatod.

Önvezető rendszer már a Golfban is
A Passatban látott vezetéssegítők itt is megjelentek. Adaptív tempomat eddig is volt a Golfban, ennek érzékelője a lökhárítóból az embléma alá, rejtett helyre került. Nem hiányzik a ráfutásgátló, gyalogosfelismerő és sávtartó rendszer sem, ami a DSG váltóval és az újonnan bevezetett dugóasszisztenssel szinte önvezetővé teszi a Golfot. 60 km/órás sebességig nincs más dolgod, mint hagyni, hogy az autó magától araszoljon a dugóban, levéve ezzel a válladról a reggeli ingázás legfárasztóbb terhét. Persze figyelned így is kell, ha a rendszer érzékeli, hogy nem kormányzol, és a figyelmeztetésére sem reagálsz, megállítja a kocsit, hiszen lehet, hogy rosszul lettél.

Menet közben is leáll az új motor
A hivatalos anyag egyelőre nem tért ki rá, de szinte biztos, hogy az alapmodellben a Volkswagen ezres, háromhengeres motorja, az 1.0 TSI lesz, ami a korábbi négyhengeres 1.2 TSI helyére érkezik. A legérdekesebb nem ez, hanem a vadonatúj 1.5 TSI Evo, ami két változatban is jön. Az egyik 150 lóerős, a másik pedig a takarékos BlueMotion kivitel 130 lóerővel. Mind a két változat képes a hengerlekapcsolásra, amikor részterhelésen a négyből két henger nem működik, de ezt már az elődje is tudta. A vitorlázó funkció sem új, amikor egyenletes tempónál üresbe teszi a váltót a rendszer, de az igazi újdonság, hogy a BlueMotion már le is állítja a motort menet közben, erre pedig eddig csak a hibridek voltak képesek. A szabvány szerinti átlagfogyasztás ezzel 4,3 l/100 km.

Kék és piros csíkos változatok
Persze hibrid továbbra is lesz a Golfból. A konnektorról tölthető GTE teljesítménye 204 lóerő. Az e-Golf megújulására még várnod kell, de várhatóan még az idén leleplezik, az elektromos Volkswagen legnagyobb újdonsága a megnövelt akkumulátorcsomag lesz, így egy feltöltéssel akár 300 kilométert is megtehet majd. Ha nem vagy oda az elektromos autókért, akkor a GTI a neked való Golf, és számodra jó hír, hogy ennek nőtt a teljesítménye. A piros csíkos hűtőmaszkjáról felismerhető változat alapból 220 helyett 230 lóerős, míg a Performance kivitel 245 lóerőt tud, és még hátravan a Golf R premierje, ami szintén tovább izmosodhat. Új fejlesztés a hétfokozatú DSG is, ami fokozatosan veszi át a korábbi hatsebességes váltó helyét, és bár dízelekről szó sem esett a bemutatón, de várhatóan továbbra is az 1.6 és 2.0 TDI-t adja a Volkswagen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ez történik az autóddal, ha gyorsan áthajtasz egy fekvőrendőrön

További cikkeink a témában