Végre jól néz ki a négyajtós Civic, de nem csak ennyi az erénye. A tökéletes azért nem ilyen.

Ha másból nem, az egészen elborult vetélkedőikből következtethetünk rá, mekkora kópék is tudnak lenni ezek a szorgos japánok.

A – teljes joggal – ufóként elhíresült, nyolcadik generációs, ötajtós Civic hibátlan formájúra sikerült, az alkotói pedig akkora bulit tartottak, hogy a szedán megrajzolásához csak egy korábban a konyhára áthelyezett gyakornokot sikerült a gép elé ültetni. Legalább annyira lelkes volt, mint a segítségére siető részmunkaidős recepciós, az eredmény viszont… hát, buli nem volt utána.

A kilencedik generáció fejlesztéséhez már összeszedték magukat a mesterek, de a sértődöttségük azért még mindig látszódik a szedánon. Ehhez hasonló feszültségek még egy Honda-méretű vállalatot is kikezdenek, ezért az egyetlen jó döntést hozták a cég illetékesei, és be is jött a számításuk: a csapatépítőnek szánt házi vetélkedő után jó hangulatban folytatták a munkát – a tizedik generációs Civicen már ez látszik.

Többé senki nem hiheti azt, hogy Pataky Attilához érkeztek vele távol lakó barátai, nem baj, egy autógyártó megteheti, hogy néha nem űrjárműveket dizájnol. Az ötajtós kicsit furcsa, mintha előbb véget ért volna a karosszéria, mint ahogy számítottak rá, és gyorsan le kellett zárni valahogy, a szedánnál viszont hely és idő is volt.

Egészen egységes, szép a forma, kellemes hullámvonal fut az oldalán végig a farig, ahová a tetővonal is megérkezik, szemből pedig úgy kapott új és karakteres arcot, hogy abba – főleg a fényszórók tetején és a hűtőmaszkon végighúzódó egyetlen hatalmas díszléc miatt – az ufó-Civic plexiburkolatú eleje is belelátható. Érződik rajta Ázsia, de nem a Toyota Mirai-féle tökön rúgós, majd az összegörnyedésünk után tarkón vágós, utána kicsit megtaposós értelemben.

Már csak azért is jól járunk, ha kívülről nézzük, mert addig sem látjuk belül. Nyugalom, nincs benne egy Toyota Mirai, a műszerfal éleiből és szögleteiből viszont nem áll össze a kép, mintha egy bevásárlókocsiba beletettek volna ezt-azt a raktárból, aztán az egészet összeállították valahogy: a szélvédőt is be lehet illeszteni, oldalra sem lóg ki, akkor oké. Mentségükre szóljon, hogy ennek ellenére nem nyiszorog sehol.

A Civic elég tágas akár két sor felnőttnek is, a szélesség is elegendő, az pedig általában előny, ha alacsonyabbra kerülnek az ülések, ahogyan a Civicnél is történt. Itt viszont valahogy mégsem adja ki, nem tudtam úgy beállítani a helyzetem, hogy kényelmes is legyen és mindent el is érjek – ez persze mindenkinél máshogy alakul, ráadásul a tesztautó amúgy szuper napfényteteje rabolta a centiket.

A VTEC bűvös hatású karaktersor a hondások számára, az viszont nem sok jót ígér, hogy egy 4,65 méter hosszú, üresen 1,35 tonnás autó mozgatására másfél literes benzinest szánnak (a szedán csak ezzel rendelhető). Emiatt azonban nem kell aggódni: 182 lóerős, százra 8,2 másodperc alatt gyorsul, ami ilyen tematikájú versenyeken nem lenne nyerő, a mindennapokban viszont bőven elég, ráadásul kifejezetten csendesen és kulturáltan jár.

Amilyen jó a motor, annyira nem az a fokozatmentes váltó. A Honda egészen isteni kézi váltók gyártására képes, egy családi kompaktban viszont van létjogosultsága egy automatának is. A Civichez azonban automatából csak a CVT kapható, ami inkább alkalmas arra, hogy örökre elvegye az automatáktól a kedvét annak, aki eddig csak kézi váltós kocsit használt, mint hogy egy amúgy remek motorhoz kapcsolják.

Van az a vezetési stílus, amihez ez illik, de elég furcsa elképzelése lehet a Hondának a vásárlóiról, ha azt gondolják, az övék is ilyen, és jó lesz nekik ez a kelletlen szerkezet, 390 ezer forintos felárért. Ritkán lehet ennyire egyértelműen kijelenteni valamit egy típussal kapcsolatban, itt viszont nincs kérdés: Civic csak kézi váltóval.

Mert egyébként bűn lenne nem számításba vennie a Civicet annak, aki a kategóriában keres autót. Például ebben a van a világ legegyszerűbb hangerőállítója: a kormány bal küllőjén elég a hüvelyujjunkat a hozzá igazított íven csúsztatni, és kész, ehhez aztán tényleg oda sem kell pillantani.

A Honda persze nem akarta ennyivel letudni a kényelmi-biztonsági extrák sorát, Executive szinten – ez a csúcs, ilyen volt a tesztautó is – alap a bőrkárpit, a sávtartó, a holttérfigyelő, az intelligens tempomat, a kétzónás légkondi, az első-hátsó ülésfűtés, a navis infotainment rendszer tizenegy hangszórós hifivel, a LED-fényszórók, a napfénytető és a 17 colos könnyűfém felnik is.

Igaz, ez 8,2 millió forint (természetesen kézi váltóval), de Comfort szintű Civic szedánt 6,8 millió forintért is vehetünk. Ez még akkor is sok, ha 182 lóerős motort kapunk bele – elég hondásnak kell lenni ahhoz, hogy valaki kifizesse ezt, viszont vigasztalja az, hogy automatára nem kell költenie.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A cipőkollekció, melyben kompromisszumok nélkül lehetsz szabad, egyedi és vagány

Menhelyről? Tenyésztőtől? Honnan legyen kutyád?

Mit csinálnak ezek a melósok az ősrégi gépeiken? Jaguart!

További cikkeink a témában