A 10. generációs Honda Civicet az első csavartól az utolsóig új alapokra építették, ami nagyon jót tett neki. Egész közel került a tökéleteshez.
Honda Szóicsiró 1906-ban már mobilitási vággyal a génjeiben született, gyerekként több időt töltött apja kerékpárszerelő műhelyében, mint az iskolában. 40 évesen jó ütemérzékkel alapította meg saját motorgyártó üzemét, amikor a második világháború végén egyszerű szállítójárművekre mutatkozott igény. Pénze volt, mert a Toyota egész jó áron vásárolta fel dugattyúgyűrű-gyártó üzemét, amit bombatámadás ért a világháborúban. Megvett 500 benzinmotort, melyek eredetileg rádiókhoz termeltek áramot, és megkezdte az első motorral hajtott kerékpárok összeszerelését, lerakva a Honda Motor Company alapjait 1948-ban.
Makacs embernek tartották, ha a fejébe vett valamit, azt tűzön-vízen át tolta. Így vetette bele magát rohamtempóban a Honda az autóépítésbe, gépgyártásba és a repülőgépgyártásba, vagy éppen az emberszabású robotok készítésébe.
De persze Szóicsiró folyamatosan rajta tartotta a szemét igazi szerelmén, a motor- és autóversenyeken. Régi álma vált valóra, amikor 1961-ben a Moto GP elődjén futamot nyert, majd 1965-ben már Forma-1-es futamgyőzelmet is ünnepelhettek. Pedig ekkor még autót sem gyártottak.
A Honda egyet jelentett a csúcstechnikával és a megbízhatósággal. Ki ne emlékezne a 80-as évek végére, amikor Prost és Senna McLaren Hondával mindenkit letarolt – néha egymást is. Az utcai autókban sem elégedtek meg középszerű technikával. A 160 lóerős VTi volt minden kamasz álma.
Kivont karddal büszkén indult harcba minden Honda a prémiumtermékek ellen, nem kellett műfa és giccsparádéba hajló extralista, a Honda kisugárzásával beállt a nagy németek mellé. Alkatrészei katonás rendben végezték a dolgukat, az elpusztíthatatlanság és tökéletesség érzete ült ki rajta, ami olyan erővel hatolt bele a szívedbe, hogy örökre ott is maradt.
Aztán valami nagyon megváltozott.
Először a terméket herélték ki az angliai gyártással és jellegtelen külsővel, aztán már azt sem tudtad, kit vagy mit akar megszólítani a Honda. Volt itt ufó-Civic, Rover-alkatrészes szögletes valami, és aránytalan kombi. Csak jót olvastam a 2000-es évek Honda motorjairól, viszont a megbízhatóság és minőség drámaian zuhant. Értjük persze, az ütemet ma már Amerika és Ázsia diktálja, de azért egy jajveszékelés csak eljut Európából?
Eljutott, és a 10. generációs Civicet teljesen új alapokra helyezték
Ezt egyetlen szempillantással fel tudod mérni. Hosszabb és laposabb, mint elődje, van benne bugi, kúlság, fiatalság, lendület. Olyan forma, amibe szívesen bepattansz, amit mosolyogva támasztasz le este a kocsifelhajtón, és jól esik visszafordulni hozzá a bejárati ajtóból egy esti búcsúpillantásra. Pedig a hosszabb karosszéria inkább adottság, mint előny, amire azért volt szükség, mert az Accordot kivonták az európai forgalomból, ezért a Civicnek eggyel nagyobb autóként is helyt kell állnia.
Igen, a Civic dobta az unortodox formát, az ufódizájnról kiderült, hogy inkább visszafogja a vásárlói vágyat, mintsem belobbantaná. Most már biztosan tudjuk, hogy hiába tudnak nagyobb csomagtartót kialakítani a vezetőülés alá helyezett benzintankkal, a Civic nem lovaskocsi, hogy magas padról terelgessék.
A független hátsókerék-felfüggesztés magától értetődik a Civicben, pedig az előző generációkban már nem az volt. A kormányzást, a vezetői üléshelyzetet és az újrahangolt futóművet olvasva már biztosan egy halk sikoly készül kiszaladni összeszorított fogaid között.
Nyugodtan engedd ki a feszkót, nem veszítjük tovább a húrt, az új Civic valóban elképesztően élvezhető autóvá változott, ami után vágyakozni lehet, és élményszámba megy vezetni.
Turbósra cserélték a benzinmotorokat (az elődből csak a Type-R volt turbós, 310 lóerővel, ha ott működött, itt sem lehet panasz), a belépő 1,0 literes, de már az is 129 lóerős. És itt az 1,5-ös, ami megint jóval erősebb, mint a konkurencia hasonló méretű vasai: 182 ló kovácsolódott össze. Még mindig változó a szelepvezérlés, kár is lenne a VTEC-mágiát elengedni. Egyetlen hátrány, hogy a turbó miatt sosem fogod 6000-es fordulat fölé kergetni a fordulatot, de mégis lesz bőven örömöd.
Van még valami, amit nem engedtek el, pedig talán lehetett volna. A Honda hisz a folyamatosan változó áttételű automata váltóban (ez a CVT), pedig a sportos autók körében ilyet nem találsz. Tény, ez a CVT egész jól működik, a közel kétszáz lóerő vígan jön át, csak éppen a futóműbe és kormányzásba épített vezetési élmény kap gellert, sajnos a kormány mögé épített fülekkel sem lehet visszacsalogatni a kézi váltás dinamikáját.
Ezen a Civicen az látszik, hogy teljes odaadással találták ki minden egyes centiméterét, nincs benne semmi kompromisszum. Friss lendületet hoz az alsó középkategóriába, helykínálatával és bőséges felszereltségével jócskán túltesz az átlagtermékeken. Már csak egy álmunkat kéne valóra váltani a Hondánál: újra fel kéne húzni a Forma-1-es csapat lendületét is.