Már egy ideje ontja magából az egyre újabb prémiumautókat az Infiniti, de a most bemutatott típus kiemelkedik közülük, a vadonatúj QX50 ugyanis a legkeresettebb kategóriát célozza meg. A motorja pedig egyenesen világújdonságnak számít.

QX50 néven egészen mostanáig is kínált szabadidő-terepjárót az Infiniti, de nem biztos, hogy ismerted a típust. 2007-ben mutatták be még EX néven, és furcsa formája miatt annak ellenére sem vált népszerűvé, hogy a márka finom 3,7 literes, 320 lóerős V6-os szívómotorjával is lehetett rendelni. Megmutatjuk a régit, hogy lásd, mekkora a változás.

Az új generációt már inkább a piac igényeinek megfelelően tervezték, és ennek az lett az eredménye, hogy minden eddiginél többet fogsz látni belőle az utakon.

4,69 méteres hosszával, 1,9 méteres szélességével és 1,68 méteres magasságával az új QX50 éppen eltalált méret, ezt keresik most a legtöbben a prémium szabadidő-terepjárók között. De ami még fontosabb: sokkal jobban is néz ki. Megtartották a tanulmányautó formavilágát, az arányai is rendben vannak, az idomai pedig olyan széles körben csodált szépségeket idéznek, mint amilyen a Q60 kupé. Mivel luxusmárkáról van szó, szépen kidolgozott részletekből belül sincs hiány.

A lényeg azonban a motorházfedél alatt van. Sajnos már nem a hátsókerekes modellek alapjára épül a QX50, de a vadonatúj kétliteres, négyhengeres, turbós erőforrásában van egy igazi újdonság: ez a világ első változó kompressziójú benzinmotorja, ahol a sűrítési viszonyt a terhelésnek megfelelően állítja a rendszer. Az eredmény minden eddiginél csekélyebb fogyasztás, a fronthajtású alapmodell gyári átlaga 8,7 l/100 km.

Pedig az új QX50 elég jól megy, ha kéred, a 272 lóerőre és 380 Nm nyomatékra képes kétliteres az összkerékhajtású, automata váltós kivitelt 6,4 másodperc alatt gyorsítja százra, a végsebessége 230 km/óra. Belül ebben a modellben is megjelent a dupla képernyős középkonzol, ahol egy alsó kijelzőn csak a kapcsolók jelennek meg, és a Nissannál beharangozott ProPilot rendszer is bekerül, amivel félig önvezetővé válik az Infiniti leendő sikermodellje.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában