Ha eddig komolyan gondolta Sebastian Vettel, hogy 50 pontos hátránya ellenére van még esélye Lewis Hamiltonnal szemben, akkor ezt most elfelejtheti.

Vettel – saját és csapat hibájának köszönhetően– mindössze a nyolcadik helyről indulhatott a Japán Nagydíjon. A rajt után nem sokkal aztán elég hamar sikerült is még jobban eltávolodni az ötödik világbajnoki címtől:

A 9. körben megérkezett közvetlenül Max Verstappen és Kimi Räikkönen mögé az ötödik helyre. A páros incidensének köszönhetően – a holland szabálytalanul koccolta le a finnt az első körben, amiért a holland 5 másodperces büntetést is kapott – sikerült megelőznie ferraris csapattársát, majd a német túl nagy kockázatot vállalt és egy előzési kísérletnél összeütközött Verstappennel. A Red Bull továbbment, a Ferrari megpördült és a 18. helyre esett vissza – az esetet egyébként versenybalesetnek minősítették:

A Mercedes kettős győzelmet aratott, Lewis Hamilton pedig tökéletes futamot ment és nagyon simán húzta be a versenyt. Valtteri Bottas mögött pedig Verstappen ért célba.

Ami a Ferrari illeti: Räikkönen az ötödik lett, Vettel pedig a hatodik. Ezzel a német hátránya 67 pontra nőtt négy futammal a vége előtt, ami már túl soknak tűnik. A hátralevő futamokon maximálisan megszerezhető pontok száma 100.

Formula 1 on Twitter

RACE CLASSIFICATION (LAP 53/53) Another 1-2 for Mercedes, despite Verstappen pushing to the line ? #JapaneseGP ?? #F1

A nap versenyzőjének Daniel Ricciardót választották, ami beleköthetetlen. Az ausztrál a 15. helyről hozta be a negyedikre a Red Bullját.

Formula 1 on Twitter

Starts P15, finishes P4 @danielricciardo is your #F1DriverOfTheDay ? #JapaneseGP ?? #F1

Eközben...

Hamilton radikális ötlete egészen biztosan izgalmasabbá tenné az F1-et

Ettől egészen biztosan élvezetesebb lennének a futamok.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában