A jövő héten nyitó genfi autószalonon leplezi le az E-osztály kabrióváltozatát a Mercedes-Benz, addig pedig sejtelmes képekkel és néhány információmorzsával tartja fenn az érdeklődésed.

Amikor a Mercedes-Benz formatervezői stúdiójában jártunk, már álcázás nélkül láthattuk, meg is tapogathattuk az E-osztály kabrióváltozatát, pontosabban annak prototípusát, de képet persze nem készíthettünk róla. Már a bejáratnál elvettek minden képkészítésre alkalmas eszközt, és még a mobilok és laptopok kameráit is leragasztották, nehogy kiszivárogjon róla egy kép.

Hoppá, egy kabrió a dizájnközpontban. Igaz, még nem igazi autó, csak arra hasonlító tárgy

De azért elmondhatjuk, hogy mit láttunk. Persze nagy meglepetésre nem kell számítanod, hiszen a limuzin, a kombi, az All-Terrain terepes kombi és a csodálatos vonalú Coupé után az E-osztály Cabriolet is illeszkedik a Mercedes-Benz jelenlegi stílusához. Mesterien ívelt vonalak, szépen domborított felületek és eltalált arányok jellemzik ezt az autót is.

Ha tetszik a C-osztály Cabriolet, ami minket is levett a lábunkról, akkor az E-t is szeretni fogod, hiszen ugyanolyan szép, de még elegánsabb

Elvették a fényképezőgépünket, de a gyári fotós képein megmutatják, mit szabad látnod

Az új E-osztály Cabriolet természetesen vászontetős lesz, a keménytetős kupé-kabriók divatjának már leáldozott, valószínűleg a BMW is búcsút int neki a 4-es sorozat modellváltásakor. A négyszemélyes utasteret elegáns keretbe foglalja az összehajtott tetőt elrejtő fedél, a szélvédőkeret tetejéből kihajtható szélterelő és az első ülésekben lévő nyakfűtés gondoskodik a huzatmentes kabriózásról.

Mi már a kész autót is láttuk, neked egyelőre be kell érned ezzel a szétszedett makettel

Egy képet azért már közzétett a Mercedes-Benz az E-osztály öttagúra bővült családjáról, ezen láthatod, hogy a limuzin, a kombi és az All-Terrain terepes kombi, valamint a Coupé mellett a csak sziluettjével látszó Cabriolet is igazi stílusos luxusautó lesz, az igazán szerencsések már ebben kezdhetik a nyarat.

A háttérben sorban a Coupé. a limuzin, a kombi és az All-Terrain szabadidős kombi, elöl a Cabriolet
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában