Hiába az oktatás, ha rossz az otthoni példa.

Reprezentatív kutatást végzett a Mercedes-Benz Hungária Kft., az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Közlekedéstudományi Intézet. Több mint ötezer 12-18 éves fiatalt kérdeztek közlekedésbiztonsági ismereteikről, és nem túl vidám a helyzet.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvívője és a Mercedes-Benz közlekedésbiztonsági nagykövete ismertette a kutatás eredményeit, hozzátéve, hogy huszonöt évi mentőzés tapasztalatából tudja, a statisztika mögött emberi tragédiák vannak. A balesetek tíz százalékát okozza az alkohol, és évente átlagosan tíz gyerek hal meg közlekedési balesetben – így még ijesztőbb az adat, hogy a megkérdezett magyar fiatalkorúak 46,4 százaléka szerint nem veszélyes egy sör elfogyasztása után volán mögé ülni.

A válaszadók 20 százaléka gondolja, fél deci tömény után sincs igazi veszély.

A kamaszok negyede ült már ittasan vezető személy mellett vagy mögött a kocsiban, aki az esetek felében egy idősebb családtag volt. Hiába közhely, nagyon igaz, hogy a családi minta mennyire fontos – így viszont a kamaszok azt tanulják meg, nem akkora ügy egy kicsit inni vezetés előtt.

Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kiss Csaba r. alezredes, az ORFK-OBB főtitkára, Kozári Edina, a Mercedes-Benz Hungária Kft. marketing- és pr-vezetője, és Győrfi Pál a kutatást ismertető kerekasztal-beszélgetésen

Jobb a helyzet a biztonsági öv ügyében: a megkérdezett fiatalok 90 százaléka rendszeresen használ biztonsági övet, de még mindig létezik egy 10 százalékos kisebbség, akik ritkán, vagy egyáltalán nem használják az övet,

melynek hiánya a halálos kimenetelű balesetek közel felében játszik szerepet.

KRESZ-kérdéseket is feltettek a felmérés során: az elsőbbségadási kötelezettség megadásával foglalkozó kérdésekre átlagosan a válaszadók közel 60 százaléka tudta a helyes választ, azoknál, akiknek van jogsijuk, 80-90 százalék az arány.

A Mercedes-Benz egyébként messze nem csak ezzel a kutatással és autói technikai fejlettségével segíti a baleset-megelőzést: minden Mercedes-vásárló kap egy egynapos vezetéstechnikai tréninget, a MoKi közlekedésbiztonsági program keretében pedig a legkisebbek közlekedési ismereteit bővítik – beépítve e kutatás tapasztalatait is.

(Fotó: Mercedes-Benz)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés