A tervek nagyon királyak, de a kivitelezés problémás lehet.

Bernie Ecclestone megvillantotta nemrég annak az esélyét, hogy a világ egyik legnépszerűbb városában rendezzenek egy Forma-1-es futamot. Az öregúr azonban most kijelentette, hogy nem szolgálhat túl jó hírekkel, ugyanis nehezebb megvalósítani az ötletét, mint ahogy gondolta.

Ecclestone még áprilisban kezdte el szervezni a futamot, de a konkrét részletek kitalálása során problémákba ütközött. Már a helyszín megtervezése során rá kellett jönnie, hogy nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis a brit üzletemben mindenféleképpen Las Vegas leghíresebb útján, a The Stripen szeretné meghúzni a pálya vonalvezetésének nagy részét.

„Nem teljesen úgy alakulnak a dolgok, mint ahogyan azokat terveztem – nyilatkozta az öregúr. – Én mindenféleképpen a The Stripen szeretném megvalósítani a futamot, hogy ha valaki bekapcsolja a TV-t, azonnal felismerje, hogy Las Vegasban van a Forma-1.”

Las Vegasban nem új keletű az ötlet, ugyanis már volt itt két futam a Caesar’s Palace parkolójában 1981-ben és 1982-ben, de azóta az F1 nem látogatott vissza a városba. Ecclestone szerint mindenféleképpen fontos lenne még egy amerikai helyszín, főleg úgy, hogy a New York és New Jersey tervek is a kukában landoltak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés