Minden, amit tudnod kell a Kia Ceed új generációjáról

Már eddig is erős versenyző volt a kompakt autók kategóriájában a Kia, most pedig itt a Ceed új generációja, aminek nemcsak egyszerűbb lett leírni a nevét, de minden téren jobb autóvá is vált. Elmondunk mindent, amit tudnod kell az Astra, Golf és Focus konkurenséről.

2006-ban nagyot dobott a Kia a cee’d első generációjával, ami rögtön feltette a márkát a legjobbak közé a kompakt autók kategóriájában. 2012-ben jött ki a második széria, amiről már mindenki tudta, hogy ajánlott vétel, most pedig itt a vadonatúj és mutatós harmadik generáció, továbbra is ígéretesen hosszú, hét év garanciával. Mutatjuk, mit érdemes tudnod róla.

#1 Európában tervezték, és itt is készül

Európában tervezték, európai vevőknek, tehát neked és nekünk, és itt is gyártják, a szlovákiai Zsolnán, érdemes tehát félretenned az előítéleteidet, ha egyáltalán voltak a koreai márkával kapcsolatban. Sokat kellett gyakorolni, hogyan kell leírni a cee’d nevét, csupa kisbetűvel, aposztróffal, ami egyébként a Community of Europe, with European Design rövidítése. Mostantól nem kell ezzel bajlódnod, hiszen hivatalosan is Ceed lett a neve.

#2 Jól néz ki, és nem is kicsi

Formás volt már az elődje is, de az új Ceed még szebb lett, a vonalait is európai dizájnerek rajzolták meg. A méretei nem változtak, de nem is volt rá szükség, 4,31 méteres hossza és 2,65 méteres tengelytávja éppen megfelelő. Az új modell azonban két centivel szélesebb, és ugyanennyivel alacsonyabb lett, két centivel rövidebb első, és kettővel rövidebb hátsó túlnyúlással, ami rendbe tette az arányait. 395 literes csomagtere 15-tel nagyobb az elődjénél.

#3 Tele van minden jóval

Beleülve nem ér nagy meglepetés, a Kia legújabb típusaiból ismert környezet fogad. A középkonzolon lévő képernyő 5, 7 vagy 8 colos is lehet, az utóbbiak navigációval, és az extrákat is bőkezűen mérték. Akár fűthető szélvédő, fűthető kormánykerék, JBL hifi, parkoló asszisztens, szellőztethető első ülések és fűthető hátsó ülések is lehetnek a fedélzeten, a mobiltelefont vezeték nélkül képes tölteni, a képét pedig kivetíteni a képernyőre, és elérhető a teljesen LED-es fényszóró is.

#4 Motorok minden igényre

Megkapja az új Ceed is a koreai gyártó 1,4 literes, turbós négyhengeres benzinmotorját, amit a Hyundai i30-ból ismerhetsz, és 140 lóerővel jónak ígérkezik itt is. Ha beéred kevesebbel, akkor ott az 1 literes, háromhengeres turbós 120 lóerővel, és ha nem kérsz a turbóból, akkor jó hír, hogy megmarad az 1,4 literes, 100 lóerős benzines szívómotor is. Az új 1,6 literes dízel 115 és 136 lóerővel kérhető, az erősebb motorokhoz hétfokozatú duplakuplungos váltó is lesz.

#5 Szinte magától megy majd

Az új Ceed futóművét az európai utakra, az itteni igények szerint hangolták, ami jót ígér, de a kor elvárásainak megfelelően felszerelték 2-es szintű önvezetést nyújtó rendszerrel is. A távolságot és sávot tartó rendszer 0-tól 130 km/óráig képes önállóan vezetni az autót, de a kormányt még neked kell fognod hozzá. Az épségedre egyébként autonóm vészfékező és holttérfigyelő rendszer, valamint hét légzsák is ügyel.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon