A nyolcvanas évek egyedi ízlésű tehetős vevőinek kínálta alaposan átépített Porschéit a Gemballa. Most pedig előkerült két példány 1986-ból, és megállapíthatjuk, hogy nem csak a tökéletes állapotuk miatt ejtik le még mindig az állakat.

A 911 Turbo az egyik leggyorsabb sportkocsinak számított a nyolcvanas években, de akinek ez sem volt elég, olyan tuningcégekhez vihette, mint a Ruf és a Gemballa. Az utóbbit 1981-ben alapította Uwe Gemballa, aki extravagáns külsővel és bivalyerős motorral ruházta fel a 911-eseket. Ilyen ez a két példány is, amelyek most kerültek elő egy árverésen, és nézd csak, hogy néznek ki!

1985-ben jelent meg a 911 Turbo alapjára épített Avalanche és a nyitott tetős változat Cyrrus néven. 390 ezer német márkás árával tényleg a leggazdagabbaknak szánták, de persze olyan vevőknek, akik mertek és akartak is különbözni az átlagostól. Gemballa kétségkívül egyedi, feltűnő külsővel ruházta fel a kocsikat, amibe a Ruf által tuningolt, 375 lóerős motor került.

A képeken látható Avalanche és Cyrrus pedig nemcsak ütősen néz ki, hanem kiváló állapotban is van. A fehér kupé még csak 22 ezer, a piros kabrió pedig 31 ezer kilométert futott. Az egyedi belső térben pedig nemcsak az érdekes, hogy mindent bőrrel voltak be, hanem ott van a 8 kazettás váltó is, amit a kormánykerékről lehetett vezérelni. 1986-ban ez is elég nagy szám volt!

Nincs már sok belőlük, hiszen eredetileg is csak 15 darab Avalanche és még 10 darab Cyrrus épült, ezekből került most egy-egy példány az RM Sotheby’s londoni árverésére. Biztos, hogy fantasztikusan néznek ki, de ezt most senki sem értékelte: 125-180 ezer font, azaz 40-60 millió font körüli összeget vártak értük, de ennyiért egyelőre nem találtak vevőre.

Nem volt egyszerű múltja a márkának, de a Gemballa nem merült feledésbe, idén felélesztették az Avalanche nevet is egy 820 lóerősre alakított 911 Turbóval. Nézd meg itt!

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés