Lehet, hogy bejön a G 500 4x4², de nem valószínű, hogy meg is tudod venni, hiszen ez az egyik legdrágább Mercedes-Benz, amit csak kapni lehet. A kicsinyített változata olcsóbb ugyan, de ettől még nem lett könnyebb megszerezni.

Ha tetszik a nagykerekű G-osztály, de még nem áll egy a garázsodban, annak az újonnan 78 441 500 forintos ára is lehet az oka.

Most itt a kisebb változat, ami jóval olcsóbb is nála, és még csak garázs sem kell ahhoz, hogy hazavihesd.

Persze, hogy a modellautóról van szó. A GT Spirit készítette el a gyári méretek alapján a G 500 4x4² 1:18 méretarányú változatát, éppen olyan élénk színekben, mint amiben a Mercedes-Benz is kínálja a brutális terepjárót.

A hatkerekű mintájára tervezett, de jóval valószerűbb G 500 4x4² hasmagasságát a 22 colos kerekek 21-ről 45 centiméterre növelik, a dinamikáról az AMG GT-ből ismerős 4 literes, biturbó V8-as motor 422 lóereje gondoskodik – az igaziban.

Még nem tudni az árát, de a Mercedes-Benz webshopjában figyelheted, mikor kezdődik a forgalmazás, és az alap G-osztály modell 99 eurós ára jó kiindulópont lehet.

Mégsem lesz könnyű megkaparintani egyet, hiszen a W463 típuskód mintájára csak 463 példányban készül, és ezekre gyorsan rá fognak vetődni a rajongók.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés