Nem készül több R8 e-tron, és ez már a második alkalom, hogy az Audi leállítja elektromos sportkocsijának gyártását. Ha eddig nem vetted meg, már nem lehet a tiéd Vasember autója.

A Car and Driver magazin értesülései szerint az Audi nem készít többet az R8 e-tron változatából. Valójában ez már a második alkalom, hogy befejeződik a tisztán elektromos hajtású sportkocsi gyártása. Először 2012-ben még az első generációs R8 alapjára épült e-tron került le a napirendről, amikor az Audi úgy döntött, hogy inkább saját céljaira használja az elkészült példányokat. Igen, ez az R8 e-tron szerepelt a Vasember harmadik részében, méghozzá egy fehér és egy piros példány is feltűnt a filmben.

2015-ben aztán a genfi autószalonon bemutatkozott a második generációs R8 e-tron változata, és az elektromos sportkocsik iránt rajongók máris dörzsölhették a tenyerüket. Az Audi ugyanis azt ígérte, hogy megfelelő érdeklődés esetén kis szériában a vevők számára is elérhetővé teszi a különleges gépet. 462 lóerős elektromotorjával 3,9 másodperc alatt gyorsult százra az e-tron (az 540 lóerős V10-essel szerelt benzinesnél 3,5 másodperc ez az érték), és egy feltöltéssel akár 450 kilométert is megtehetett.

Az eredeti tervek szerint 100 darabot készítettek volna belőle, de végül a tervezett idő előtt leállították a gyártást. Néhány szerencsés európai vevő megszerezhette magának, de most már akkor sem lehetne a tiéd Vasember játékszere, ha ki tudnád fizetni a százmilliós nagyságrendű árát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában