Csuklóból rázta ki a legújabb CX-5-öt a Mazda

Minden negyedik eladott Mazda egy CX-5-ös, szóval joggal mondhatjuk rá, hogy húzómodell. Olvasd el, hogyan változott az új modell 2017-re!

– duruzsolták egymás között a dörzsölt holland újságírók két lazacos hasé és egy pácolt tonhalkocka legyömöszölése közben. Nem jutottak dűlőre. Egyikük elmélete szerint nem lehet új, hiszen azonos padlólemezre épül és a hajtáslánc sem változott. A másik szerint viszont a hasonlóságok ellenére tök új a CX-5. Az utóbbival azonosulok én is, nem mintha számítani, mennyire új a mostani autó.

Valamivel hosszabb és laposabb karosszéria került az azonosnak tűnő műszaki alapokra, elöl a ledes fényszórók helyigénye sokkal kisebb, ettől tudtak olyan szúrós szemű tekintetet rajzolni az orrára, mintha a vízből kikandikáló cápa portyázna a szörfözők között. Hátul kevesebb az eltérés az elődhöz képest, az például nem látszik, hogy elektromosan nyílik-záródik a csomagtérajtó, amivel sok CX-5-vásárló kívánságát váltották valóra.

Rettenet fontos modell ez a Mazdának. Bármilyen SUV-t képes magába szívni a piac. Még idehaza is úgy veszik a különböző kategóriájú terepjárókat, mintha minden óvoda, iskola és bevásárlóközpont csak homokdűnéken, sárral és hófedte bazaltutakkal tűzdelt terepeken lenne megközelíthető. 2017 első három hónapjában több SUV-t adtak el, mint kisautót és felső-középkategóriást összesen.

A Mazda évi 1,5 milliós értékesítésének is majdnem felét a terepjárók tették ki, a húzómodell ebből egyértelműen a CX-5, minden negyedik eladott Mazda ilyen.

Olyan természetességgel rázták ki magukból ezt az új autót, mintha a Mazda soha életében nem gyártott volna mást, csak élvezeti terméknek tervezett járművet, pedig 15 éve még kisteherautók és pickupok álltak a Mazda-szalonok kirakatai mögött. Aztán jött a Jinba Ittai, a ló és lovasa filozófia, ami arról szól, hogyan lehet a Mazdákba belegyömöszölni az MX-5 élményéből egy darabot. Ettől van az, hogy minden Mazda-tesztvezetésbe túldimenzionált rajongással vetjük bele magunkat.

Persze a CX-5-ben több a hagyományos SUV-érdem, mint a sportkocsi-fíling. Hely van benne dögivel, megéri hosszabbnak lenni a kategória átlagánál (4,55 méter, a többiek 4,3 körül). Leheletfinom kéziváltó és precízen megmunkált részletek viszik ezt a Mazdát is egyre közelebb a prémium kategóriához. Rendelhető elsőkerék- és összkerékhajtással, motorja lehet 2,0 literes és 2,5 literes benzines, és 2,2-es dízel.

Kicsi hungarikum, hogy a CX-5 hazai vásárlói több benzinest vesznek, mint dízelt, és a benzineseken belül is a 2,5 literes van többségében.

Megértjük, mert az alap, 165 lóerős benzinmotor pont olyan, mint a besorolása. Alapszintű élményt okoz, de a tökéletes üléspozíció, kormányzás és futómű megnyeri a meccset. A 175 lóerős dízel egyértelmű favorit. Alig van hangja, ha nem kezded nyúzni, a dízeles kelepelés már az égés során kimúlik. Az automata váltó a legjobb barátja, hidd el, még akkor is jobban jársz vele, ha amúgy a kézi váltót istenkirályság kapcsolgatni.

Nem hiába dolgoztak annyit a váltó és a középkonzol áthangolásával, most került minden a helyére. A többi Mazdához képest nagy előrelépés, hogy valódi headup-displayt kapunk, szélvédőre vetítve, nem csak a plexilapos megoldást. Praktikumban az is van legalább olyan jó, mint a szélvédős módszer, de azért a tudat, hogy csak a drágább Mercedesekben és BMW-kben van ilyen, az mindig jót tesz. Mint ahogy az USB-csatlakozók számával is új ligába léptek, most már nem csak elöl van belőle kettő, hanem a hátsó könyöklőben is. Mintha csak a Mazda vette volna észre, hogy a hátsó utasoknak pont ugyanannyi joguk van menet közben telefont is tabletet tölteni, mint elöl.

És a jóhírözön még mindig nem ért véget. A követésitávolság-szabályozó 0-ra is tud fékezni, és onnan újra elgyorsulni, városban megvalósul az önvezetés első szintje. A sávtartó is sokkal finomabb, precízebb mozdulatokkal tereli vissza a helyes ívre az autót, de azért az életünket még erre sem bíznánk rá.

300 ezer forinttal drágább az új CX-5 a réginél, de ezt a bővebb alapfelszereltség ellensúlyozza. Az átlagár valahol 9 és 10 millió forint között húzódik. Már csak egy egyéni kívánságlistát szeretnénk elhelyezni: a következő frissítésre telefontükrözést, hibrid hajtást és esetleg elektromos változatot kérnénk.

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon