Mutattuk már, hogy mire képes a legújabb McLaren, amelyet Ayrton Senna után neveztek el, és ami a brit márkánál jelenleg a legkeményebb a közútra készült sportautók közül. Most egy olyan változatban is leleplezték, ami még inkább Senna emlékét idézi fel.

Ayrton Senna nevét nem használhatták el akármire, és ezt a McLarennél is jól tudták, ezért a Senna névre keresztelt szuperautójuk az egyik leggyorsabb és legdrágább modell lett a kínálatban. 4 literes biturbó V8-as motorja 800 lóerőre képes, ezzel az alig 1198 kilogrammos sportkocsit félelmetesen gyorsítja: 2,8 másodperc alatt van százon, további négy másodperc alatt pedig a kétszázat is eléri, a vége 340 km/óránál van.

Csak 500 példányt építenek belőle, és már mindnek megvan a vevője, annak ellenére, hogy 750 ezer fontba, azaz 268 millió forintba kerül. És ez még csak az alapár, amit olyan extrákkal lehet tovább növelni, mint a most bemutatott Carbon Theme. A különkiadásokat készítő MSO részleg által megálmodott változat karosszériáját látható szénszálas elemek teszik még egyedibbé, és persze a festés:

a sárga betétek és a zöld féknyergek Ayrton Senna sisakjának mintáját idézik.

Nem meglepő, hogy a Carbon kivitelű Senna jóval drágább is lesz, és ennek megvan az oka.

67 darab szénszálas elemét összesen 1000 munkaóra alatt gyártják le, és a speciális festés elkészítése is további 250 órába kerül. Aki ilyet rendel, nemcsak hosszabb szállítási idővel számoljon, hanem azzal is, hogy jócskán meg kell toldania az előleget: a képeken látható McLaren Senna felára további 300 ezer font, azaz még 105 millió forint lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés