Sokáig a világ leggyorsabb autójának számított a McLaren F1, aminek a formája és a technikája is lenyűgöző a mai napig. Csodás képeket mutatunk az egyik utolsó példányáról, ami kiváló állapotban van, és 3,5 milliárd forintot ér.

1993-tól mindössze 64 példányban készült a McLaren F1, ami tizenkét éven keresztül a világ leggyorsabb autójának számított. 6,1 literes, 627 lóerős V12-es BMW-motorjával ugyanis 3,2 másodperc alatt gyorsult százra, és 391 km/órás sebességet ért el. A megmaradt példányok mindegyikét nagy becsben őrzik, ahogyan ezt is.

A képeken látható F1 az egyik utolsó, 1998-ban gyártott példány, amit nemrégiben a McLaren Special Operations részlege vett kezelésbe. Abban az évben hatot szereltek össze kézi munkával a márka főhadiszállásán, és ez az egyik. Szénszálas karosszériája és 17 colos, központi kerékcsavaros magnézium kerekei igazi lopakodó külsőt adnak neki.

Az F1 egyik különlegessége a háromüléses belső tér, amit még inkább kiemel ennek a példánynak a konfigurációja. A két szélső utas ülését ugyanis Alcantarával, a vezető középre tett ülését pedig fekete-piros bőrrel vonták be. Még alig mentek vele, csak 2800 mérföldet, azaz 4500 kilométert futott az autó, ami ebben az állapotában 9-10 millió fontot, mintegy 3,5 milliárd forintot ér.

Akadnak még ehhez hasonló gyöngyszemek:

Még ki sem csomagolták ezt a McLaren F1-et

Új értelmet nyer az újszerű állapot kifejezés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés