Már egy ideje tart a kiszállítása a Bugatti új szuperautójának, de a tulajdonosok sem tudják, mennyit megy a Chiron, hiszen a sebességét 420 km/óránál korlátozza az elektronika. Pedig ennél jóval többet bírna, és hogy mennyit, annak talán jövőre a végére is járnak.

8 literes, négy turbós, W16-os motorjával a Bugatti Chiron igazi mérnöki remekmű, ami a világ egyik leggyorsabb szériagyártású sportautójának mondhatja magát. De hogy pontosan milyen sebességre képes, azt még maga a gyártó sem tudja. Az első szerencsés tulajdonosoknak már kiszállították a szuperautót, de még ők sem tudták kipróbálni, mennyit megy vajójában, ha szabadjára engedik mind az 1500 lóerőt, a szuperautó sebességét ugyanis 420 km/óránál korlátozza az elektronika.

Már ez is szédítően hangzik, de még messze nem a vége, amit Andrew Wallace, a Bugatti gyári tesztpilótája árult el a Popular Mechanics magazin újságírójának.  Jelenleg még nem létezik olyan gumiabroncs, amivel a Chiron megmutathatná az igazi képességeit. 400 km/óra feletti tempónál ugyanis olyan nagy erők hatnak az abroncsra, amit a piacon elérhető gumik aligha bírnának ki. Még a Veyron esetében is ragasztóval kellett rögzíteni az abroncsot a felnire, hogy ne forogjon el a gyorsasági rekord beállítása közben.

A Bugatti tesztpilótája szerint a 450 km/órás sebességet különösebb nehézségek nélkül meg tudná futni a Chiron, és a jövőben a 480 km/óra sem elképzelhetetlen.

A hírek szerint a Michelin már dolgozik egy olyan új gumiabroncson, aminek a mostaninál is nagyobb az ellenálló képessége, és ezzel a Bugatti már utánajárhat, mire is képes a Chiron. Ha jól halad a fejlesztése, akkor jövőre már megejthetik a szuperautó rekordkísérletét.

Időközben azonban még egy cég bejelentkezett a leggyorsabb szériagyártású sportkocsi címére. Az amerikai Hennessey egyszer már elhódította a címet a Bugatti elől, és most ismét ez a tervük. Igaz, egy jó gumiabroncsra nekik is szükségük lesz hozzá.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés