Talán ismerősen hangzik a Saleen neve, ám a tuningolt Mustang vagy az ikerturbós szuperautó S7 helyett ezúttal valami kézzelfoghatóbbal álltak elő: egy négyhengeres, középmotoros sportkocsival.

Ha azt hallod, hogy Saleen, akkor vagy a nyolcvanas évek óta tuningolt számtalan Mustang egyike ugrik be, vagy pedig az a szuperautó, amivel az ezredfordulón jöttek ki. A Saleen S7-nek mindene megvolt a sikerhez, a 7 literes V8-as Ford-motorja 550 lóerős volt, az évekkel később kihozott ikerturbós változat pedig 750 lóerőre volt képes, amivel 2,8 másodperc alatt gyorsult százra és akár 399 km/órával is száguldhatott.

Mégsem lett átütő siker a Saleen, de a márka alapítója nem adja fel. A továbbra is kínált tuningolt Mustang mellett sportosabbra faragta a Tesla Model S-t, most pedig bemutatta új sportautóját, amivel nagyobbat szakíthat a piacon. Az S1-et eredetileg a csődbe ment német Artega GT alapjára építették volna, de kiderült, hogy olyan drága lett volna a kész sportkocsit a legújabb emissziós normákhoz alakítani, hogy inkább sajátot fejlesztettek.

A Saleen S1 a klasszikus sportautó-receptet követi, hiszen alumínium vázára szénszálas anyagból készült karosszériaelemek kerültek, így csak 1218 kilogrammot nyom. A középre épített 2,5 literes, turbós négyhengeres motor a Saleen saját fejlesztése, 457 lóerőre és 474 newtonméterre képes, a hatfokozatú kézi váltóval 3,5 másodperc alatt gyorsul százra és 290 km/óra a végsebessége. Később kormánykerékről kapcsolható duplakuplungost is adnának hozzá.

Bejöhet a Saleen terve, mert a márka neve még mindig jól hangzik az Egyesült Államokban, de a világ más tájain is ismerik. 100 ezer dollárért, azaz 26 millió forintnak megfelelő összegért adnák az S1-et, egy kicsivel kevesebbért, mint a hasonlóan 450 lóerős, 120 ezer dollárért kínált Porsche 911 GTS-t. A márka új tulajdonosa már egy kínai cég, akik egy sor újabb modell bevezetését tervezik, ezeket pedig akár Sanghaj közelében is gyártanák.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így néz ki minden F1-es pilóta rémálma, amikor az élről rossz garázshoz hajt be kerékcserére

További cikkeink a témában