Ha a sofőr az egész napját a volán mögött tölti, akkor nem mindegy, hogy milyen környezetben lehet, és ha a Mercedes-Benzen múlik, akkor az új Sprinter vezetőjének dolgát a márka személyautóiból ismerős berendezések tehetik könnyebbé.

1995-ben jelent meg az első, és 2006-ban jött ki a második generációja a Sprinternek, éppen itt volt az ideje tehát, hogy a Mercedes-Benz elkészüljön a harmadik szériával. A vadonatúj modell áramvonalasabb formát kapott, és amit még érdemes tudnod: többé már nem a Volkswagen Crafter testvérmodellje, a szintén nemrég leváltott típus külön útra lépett.

Mint minden haszonjármű, az új Sprinter is megszámolhatatlanul sokféle változatban rendelhető, háromféle tengelytávval ott a furgon, a kisbusz, a platós, a fülkés alváz, amiből aztán lakóautó is építhető. Újdonság, hogy a hátsókerék-hajtású és összkerekes változatok mellé

megjelent az elsőkerék-hajtású kivitel, ami 50 kilogrammal több terhet vihet, és 8 centivel alacsonyabb a raktere.

A Sprinter össztömege 3 tonnástól 5,5 tonnásig terjed, amihez erős motorok kellenek. A hagyományos 2,1 literes turbódízel adja a kínálat gerincét, ami 114, 143 és 163 lóerővel rendelhető, a csúcsmodellt pedig 3 literes, hathengeres dízellel szerelik, 190 lóerővel és 440 Nm nyomatékkal.

A hátul hajtó modellek hét, az elsőkerekesek pedig kilencfokozatú automata váltót kaphatnak.

Az új S-osztály megjelenése óta a Mercedes-Benz folyamatosan vezeti be új műszerfal-koncepcióját az egyes típusokban, és a Sprinterben is ez a legnagyobb dobás.

Opció a középkonzol 10,25 colos érintőképernyője, amire mesterséges intelligenciával dolgozó infotainment rendszer került.

Nem hiányzik az elektromos ülésállítás, a vezeték nélküli mobiltöltő és a fedélzeti internetelérés sem.

Az online kapcsolat pedig egy furgonban is hasznos lehet, hiszen távolról le lehet kérdezni minden fontos tudnivalót, így a jármű helyzetét, állapotát, üzemanyagtankját, a sofőr és a flottamenedzser közti kommunikáció ezzel még egyszerűbb lehet.

A ráfutásgátló, távolságtartó, sávtartó, holttérfigyelő és 360 fokos kamerarendszer pedig a vezető dolgát teheti könnyebbé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés