Napokon keresztül kísértett minket a Mercedes új portékája: egy igazi hercegnő az új C cabrió, nem szívesen vittük vissza, de elhozni sem lesz könnyű.

C osztály, de gyakorlatilag megegyezik az E osztály méreteivel, ami izgalmas kérdéseket vet fel: alig várjuk ebből kifolyólag az új E kabriót, de addig még örüljünk egy kicsit ennek a kékvérű hölgynek, amit már nagyon vártunk.

Az első C kabrió

Friss beszálló a kisasszony, de izgalmas a névjegye:

Mercedes-Benz C 300 Cabrio

A kódjel mögött pedig 245 lóerő, 370 Nm nyomaték, egy négyhengeres, 1991 köbcentis, turbós, soros blokk, és természetesen hátsókerék-meghajtás rejtőzködik. A bővebb részleteket mi itt most nem tervezzük megfejteni, már ami a matekot illeti, ellenben szeretnénk egy kicsit jobban megmutatni, mitől igazán kívánatos ez a hölgy.

A Mercedes a részletekben rejlik, de semmiképp sem ördög a német márka új villantója, legalábbis ez a teljesítmény bár pont elég izgalmas, és elég is, nem fog zavarba hozni minket, bár néha megpróbálja. Például sport+ módban, amikor kicsalja az elektronika a kipufogóból a bájos durrogást (és erre jó sokszor képes, hiszen kilencfokozatú automata váltó dolgozik a kis bestiában) a váltások között, kettős érzésünk támad: egyrészt köszönjük, másrészt kicsit furcsálljuk, mert inkább aranyos, mint tekintélyes fícsöre ez az autónak, de egy finom hölgy amúgy sem böfög, és bár elismerjük a hosszú, selymes combokat, a vádli mérete sem kardinális. Pont annyi rajta az izom, amennyi kell. Van rajta viszont minden más, ami miatt haza akarjuk vinni a bálból.

Puhatetős kabrió, 2016-ban. Halleluja! De tényleg! Ez az irány egyre több helyen kopik ki, és már a közvetlen versenytársak is a keménytetőre esküsznek, pedig egy kabrió teteje bizony puha, na. Képzeljük csak el, hogy egy ilyen gyönyörű, tengerészkék textúra mennyire vissza lenne fogva, ha helyette valamiféle műanyag-alumínium csontvázon megfelelő rétegvastagságú festék volna. Ez a setup viszont olyan megjelenést kölcsönöz az autónak, hogy a Garda-tó előre köszön neki. Szakmai információ: 50 km/h sebességig menet közben is magunkra nyithatjuk a napsugarakat, és egész gyorsan dolgozik a rendszer.

Négy személynek

Van hely hátul, kipróbáltuk, elfértünk, de egy ilyen autónál ez inkább páros-randi megközelítés, mint családbarátság. Két személlyel szexi igazán, és egy gyönyörű kisasszony legyen az egyik, a másik pedig szinte mindegy. A csomagtartó korrekt, bár egy nyitható tető sosem lepi meg az embert bitang nagy hellyel hátul, a 340 literes csomagtér két személynek bőven kényelmes egy kéthetes itáliai körúthoz, mindössze arra kell csak figyelni, hogy a bőröndök formája elég lapos legyen. Szűk, de mély, abszolút élvezhető.

Apró finomságokkal tesz zsebre

Induljunk kívülről, mert nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy mennyire markáns, sikeres arca van az autónak. Nyilván rásegít az AMG-pakk, de leginkább egy fine dining étterem jut róla eszünkbe, olyan kifinomult. Hátulról csak simán szép, elegáns, nőies, de emellett az egész autó pont annyira férfias is, mint amennyire egy Zegna öltöny.

A Mercedes már kívülről is látszik, de belül mutatja meg igazi arcát, hogy mit gondol eleganciáról, kényelemről, stílusról, nagyvonalúságról.

A perforált bőrülések hűtő-fűtő-szellőztető funkcióval épp csak óvatos bemelegítő mozdulatok a fejtámlából érkező gondoskodó hőfuvallatok előtt. Ebben az autóban négy fokban is meleg lesz, nyugodtan csapjuk le a tetőt. Beszállásnál a biztonsági övet egy kis robotinas nyújtja közelebb, az első üléseket felhajtva pedig automatikusan csinál helyet nekünk a hátsó ülésekre való bemászáshoz az autó. A gondoskodás, a figyelmesség és a luxus érzésével ajándékoz meg minket a Mercedes.

A felhasznált anyagok szinte teljesen kiváltják az elismerést, egyedül a középkonzolt sikerült ebben az évadban nagyjából minden osztályban elcseszerinteni valakinek: ez a kiömlött a málnaszörp és rászáradt dizájn bántó, amikor szinte minden stimmel bent.

BURMESTER

A zene már nem csak hangokból áll, kapott még egy dimenziót. Igazi koronaékszere az autónak a gondosan megmunkált hangszórókból álló installáció is. Az új Mercikben az embernek olyan érzése van, mintha egy fehérhomokos paradicsomi nászúton lenne egy olyan nővel, akit szeret. Béke, kiegyensúlyozott, megérkeztem érzés. Az autó azonnal nekiáll hozzászoktatni a tulajdonost ahhoz, hogy ezután minden más lesz.

A vezetési élmény nem kiemelkedő, de az összhatás elég meggyőző. Ez az autó egészen egyszerűen jól áll, és annak, aki szeret öltözködni, elmerülni a részletekben, aki értékeli a kedves gesztusokat, szereti az előzékeny és kifinomult megoldásokat, jó választás lehet.

A tesztautónk majdnem 24 millió forintos összeállítás volt, durva lemondásokkal egészen 15 millió forint környékére szoríthatjuk vissza az ellenértéket, de ezt senkinek nem javasoljuk; a Mercedes a részletekben rejlik.

(Fotó: Donkó Péter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában