Bejelentette az Aston Martin, hogy valóra válik a tisztán elektromos hajtású RapidE, két éven belül megkezdődik a négyajtós limuzin gyártása, amiben villanymotorra cserélik a 6 literes V12-est.

Prototípusként már két évvel ezelőtt bemutatta a Rapide elektromos hajtású változatát az Aston Martin, most pedig megerősítették, hogy hamarosan gyártásba kerül a modell. A szellemesen RapidE névre keresztelt modell pontosan ugyanúgy fog kinézni, mint a britek négyajtós sportkocsija, de a 6 literes V12-est elektromotorra cserélik.

Még nem árultak el műszaki részleteket róla, de a Williams mérnökeivel együtt fejlesztett RapidE a nyomatékát azonnal leadó villanymotorral olyan vezetési élményt nyújt majd, amit az Aston Martinnál eddig nem láttunk. Mindez azt is sejteti, hogy kihívóra találhat a gyorsulásban mindent lenyomó Tesla Model S.

Már néhány tervet is közzétettek az újdonságról, amiből kiderül, hogy kék perem szegélyezi majd a hűtőmaszkot és a diffúzort, innen lehet felismerni az elektromos változatot. Nem lesz gyakori, ugyanis egyelőre mindössze 155 példány gyártását tervezik 2019-től. Addigra pedig nemcsak a Tesla lesz a konkurense, hiszen érkezik a Porsche Mission E szériaváltozata is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

830 lóerővel igazi izomautó a Shelby Super Snake

További cikkeink a témában