Ha meglátod a CS típusjelet a BMW-nél, akkor tudhatod, hogy valamilyen izgalmasabb változatról van szó. Csak idő kérdése volt, hogy az M4 CS után mikor jelenik meg az M3 CS, aminek most jött el az ideje.

A legizgalmasabb M-es BMW címét egy ideje már az M4 viseli, ennek ellenére továbbra is készül az M3 annak, aki sportkupé helyett lépcsőshátúra vágyna, de nem akar alább adni a teljesítményből. Az M4 CS után pedig csak idő kérdése volt, hogy mikor készül el az M3 még keményebb változata. Most itt van, bemutatkozott az M3 CS.

A BMW-nél a jól bevált receptet követték, azaz az M3 CS háromezres, soros hathengeres motorjának a teljesítményét 10 lóerővel, a nyomatékát pedig 50 Nm-rel növelték meg, így már 450 lóerő és 600 Nm áll rendelkezésre. Széria a hétfokozatú DCT sebességváltó, amivel a legújabb M3 már 3,9 másodperc alatt képes százra gyorsulni, a vége 280 km/óránál van.

19 colos kerekek kerültek előre és 20 colosak hátra, amitől még vadabban néz ki az M3 CS. A látványt a szénszálas anyagból készült elemek is fokozzák, ebből az anyagból van a motorházfedél, a tető, az első légterelő, a hátsó szárny és a diffúzor is. A karbon elemekkel könnyebb is az új széria, ami 10 kilogrammal nyom kevesebbet a mérlegen.

Nem lesz gyakori jelenség, a BMW ugyanis limitálja az M3 CS példányszámát, csak 1200 darabot építenek belőle, ezért várhatóan jól tartja majd az értékét. Ha még ezt a videót is megnézed róla, nem egyszerűen vágyni fogsz rá, hanem akarni fogod.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés