Már több mint negyven éve határozza meg München látképét a BMW ikonikus épülete, a „négyhengeresnek” is hívott toronyház, ami most új díszkivilágítást kapott, és ezzel már egyáltalán nem a belsőégésű motor hengereire utalnak.

1968-ban kezdődött az építése és az 1972-es olimpiára lett készen az a 99 méter magas toronyház, amely azóta meghatározó része München látképének. A BMW 1973-ban megnyitott főhadiszállását a formája miatt „négyhengeresnek” is nevezik, de ahogyan a világ fejlődik, most egy egészen más értelmezést találtak az épületnek.

Mostanra érte el a BMW azt, hogy csak az idén 100 ezer darab konnektorról tölthető autót adtak el, a BMW i3 2013-as bevezetése óta pedig összesen már több mint 200 ezer olyan típus kelt el, amit hálózatról is lehet tölteni. A gyártó ennek megünneplésére akkumulátor-szimbólummal világítja meg jellegzetes épületét.

Jövőre még ennél is több tölthető autót adhat el a BMW, hiszen egyre több plug-in és tisztán elektromos modellt mutatnak be. 2018-ban jön az i8 Roadster, egy évvel később az elektromos MINI, majd a konnektoros X3, de a BMW az i1-től i9-ig, és szabadidő-terepjárói számára az iX1-től iX9-ig terjedő típusjelzéseket is levédette már.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Félelem és reszketés kíséri a Szabó család útját ebben az 1983-as közlekedési oktatófilmben

További cikkeink a témában