A fejvédő bevezetésével hátrányba kerülhetnek a Forma–1-es versenyzők.

Az FIA az elmúlt évek halálos baleseteinek hatására szigorítja a sportág biztonsági előírásait: a 2018-as idénytől kezdve mindenki számára kötelező lesz a halo használata, amivel együtt hat kilogrammal megnövelték az F1-es autók minimális tömegét.

A mérnökök szerint – azonkívül, hogy technológiai szempontból szívás a védőkeret – a fejvédő beillesztése ennél nagyobb mértékben emeli meg majd a versenyautók súlyát, vagyis nem marad más, mint a pilótákon kell néhány kilót nyerni, azaz fogyniuk kell – ezért aztán tényleg nem lennénk a helyükben. Mert ugye minél nehezebb az autó, annál lassabb.

A mezőny egyik legmagasabb versenyzője, Nico Hülkenberg szerint ezzel önhibáján kívül kerülhet hátrányba, ami nem fair, és tenni kellene valamit ezellen:

„Ez politikai ügy, a csapatoknak kell megegyezniük a súlyhatár megváltoztatásáról. Néhány csapat viszont nem akar belemenni ebbe, ezért bonyolult helyzetről van szó.”

Nico Rosberg 2016-os világbajnoki címéért, például még a combizmát feláldozta:

Nem is gondolnád, milyen apró trükkök is kellettek Rosberg vébécíméhez

Amikor már nem az autón, a gumikon vagy a vezetési technikán múlnak a dolog, ilyen kis apróságok számítanak.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában