Ennyire kétségbe lenne esve a Mercedes?

A Mercedes nem nagyon talál helyet az F1-es neveltjeink (Esteban Ocont az F1-ben tartaná – őt a Red Bull, a Toro Rosso, a Renault és a McLaren is kikosarazta –, míg George Russelt bejuttatná a sportágba), éppen ezért a csapatfőnök Toto Wolff kétségbeesésében előállt egy elég érdekes javaslattal, ami egyébként minden nagyobb csapat problémáját megoldhatná:

„Adjanak nekünk egy harmadik autót, és tegyék kötelezővé, hogy abba csak fiatal versenyző ülhessen, aki legfeljebb kétéves tapasztalattal rendelkezik az F1-ben."

Ezt amúgy anno a Ferrari is bedobta, mivel nem lett belőle semmi, inkább koncepciót váltott és B-csapattá tette a Haast és a Saubert, így találtak is ülést a fiataljaiknak. Bár a maranellóiak most nagyon örülnének egy harmadik autónak:

A háromautós megoldás egyébként nem kerülne sokba a csapatoknak – ettől függetlenül csak a Ferrari, a Mercedes, a Red Bull és talán a McLaren engedhetné meg magának –, viszont a mezőny létszáma is megnőne, az pedig egészen biztosan csak jót tenne a show-nak, ha a lelkes újfiúk keményen harcolnának.

Ettől függetlenül a Mercedes ötlet nem nyerte el minden csapat tetszését, a Red Bull és Chris Horner csapatfőnök nem akarja:

„Érdekes elképzelés, de amint a gyakorlati oldalát nézzük, nagyon-nagyon összetett lenne. És szerintem a középmezőny csapatai sem örülnének túlságosan.”

Ahogy a Williams és Claire Williams csapatfőnök sem:

„Mi nem támogatjuk a harmadik autókat. Már így is vannak csapatok közti együttműködések, aztán jönnének még a harmadik autók, hol lenne a vége? Ez csak újabb lépés lenne a rossz irányba.”

Eközben meg...

A Mercedes mentette meg a Német Nagydíjat

Kellett hozzá a Liberty Media unszolása is.

(Fotó: grandprix247.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában