Munkagépként rég bizonyított, de milyen fullos terepjáróként a Navara? Teszt

Manapság nem szokás se szerszámokat, se trágyát, se betonkeverőt szállítani vele, viszont jól jöhet az összkerékhajtás, a robusztusság és persze a kedvezmények a könyvelésnél. Akkor viszont nem a terepszöget és a gázlómélységet, hanem a kényelmet kell növelni. A duplakabinos Navarával pontosan ezt tette a Nissan.

Egy munkagép és a már-már luxusközeli komfort egyesítése nem egyszerű feladat. Lehet műszakilag nehézkes és/vagy drága (most már tudod, miért nincs lift a toronydarukon), nevetséges, mint bőrbe húzni egy talicska szarvait, vagy teljesen felesleges, mint egy bányagép navigációjába hosszasan programozni a környék látnivalóit.

De van-e egyáltalán igény rá? A pickupok esetében mindenképp. Az emberek jó része ugyanis utoljára Ray Krebbst látta hasonló platóssal tényleg dolgozni, bár egy-egy ufó vagy jeti mellett napjainkban is észlelnek néha szükségszerűségből pickupozó iparost vagy gazdálkodót.

A többség azonban olcsóbb és olcsóbban fenntartható terepjáró-pótléknak veszi a pickupokat, ezért valamelyest érthető, hogy a kívánságlistájukon előrébb van például a kényelmes rugózás, mint a bukócső.

A Nissan több mint nyolcvan éve gyárt pickupokat, és a jelek szerint nem csak a technológia, hanem a piaci igények változásával is tisztában van. Így aztán a tizenkettedik generációs pickupjuk, az új NP300 Navara duplakabinos, ötszemélyes változata – ami a leginkább alternatívája lehet egy szabadidő-autónak – személyautósabb futóművet kapott tekercsrugókkal és több lengőkarral.

Személyautós lett? Nem. Szerencsére. Elég skizofrén volna egy városi közegben erősen túlméretezett, még a valóságnál is elpusztíthatatlanabbnak érződő drabális, platós, alapvetően hátsókerekes teherautóban ilyesmit érezni. Viszont tényleg komfortosabb, mint korábban, még a hátsó utasoknak sem jut eszükbe, hogy inkább gumicsizmát kellett volna venniük, ha stílusosak akarnak lenni.

A tesztautó nem csak a mérsékeltebben pattogó – de azért a merevtengelyes építésmódot nem cáfoló – felfüggesztéssel szolgálta utasait, hanem sok-sok extrával próbálta elérni, hogy aki beül, meghökkenjen egy pillanatra: ez egy teherautó? Igen, csak ma már van ilyenből is kulcs nélkül nyitható és indítható, elektromosan állítható, fűthető bőrüléses, napfénytetős, körbekamerázott, tempomatos, színes képernyős-navigációs, kétzónás automata klímás változat, amelynek 190 lóerős, biturbó dízelmotorjához hétfokozatú automata váltó kapcsolódik.

Ettől még a műanyagok kopognak, a hátsó ülések pozíciója nem az igazi – viszont elég egy kis tekerés a kapcsolón, és máris bekapcsolódnak az első kerekek is a hajtásba, és akkor van egy alvázas, merev tengelyes, robusztus terepjárónk, amely ott is elmegy, ahol az SUV-król már minden díszítő műanyagelem rég leszakad. Ha mégis megakadna kicsit, még mindig ott a felező…

A 2,3 literes duplaturbós dízelmotornak elég laza feladat az üresen is kéttonnás kocsi mozgatása, bár ha nem így lenne, akkor az egytonnás terhelhetőség és a 3,5 tonnás vontatási képesség kihasználásával valószínűleg meg sem tudna moccanni. Erről szó sincs, a 11 másodperc körüli gyorsulás nem fejezi ki, hogy egészen dinamikusan lehet közlekedni az erősebb Navarával, miközben a városi fogyasztás is alig megy kilenc liter fölé: akár munkagépnek, akár óriási terepjárónak tekintjük a Navarát, ez elég baráti.

A szavannasárgának nevezett narancsos fényezésnél megosztóbbat pedig évek óta nem tapasztaltam. Aki látta, biztos, hogy tett rá megjegyzést, és az egy nullától tízes skálán vagy nullás, vagy tízes volt. Ez is inkább a különleges személyautókra jellemző, nem?

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon