Pár éve a Nissan nagyot dobott azzal, hogy egy GT-R hajtásláncát szerelte egy Juke alá. Közben egy másik műhelyben továbbgondolták a koncepciót, ugyanis nemcsak egy Qashqait láttak el a motorral, de alaposan meg is izmosították, amivel most rekordot döntöttek.

Nem volt széria az a Land Cruiser sem, amivel a Toyota éppen egy éve döntött rekordot, hiszen a luxusterepjárót rendesen leültették, az 5,7 literes V8-as motorjának teljesítményét pedig 2000 lóerőre növelték, amivel 370 km/órás sebességet értek el. Most egy hasonló teljesítményű, de kompaktabb SUV-vel döntötték meg ezt a rekordot.

A Severn Valley Motorsport már évek óta dolgozik azon a projekten, ami egy előző generációs Qashqai+2 és egy GT-R házasításával született. Az alaposan átalakított crossoverbe a Nissan sportautójának hajtáslánca került,

a 3,8 literes biturbó V6-ost pedig először 850, majd fokozatosan 1500 lóerősre izmosították, idén pedig kereken 2000 lóerőre állították be a teljesítményét.

Nemrég pedig ki is próbálták, mire képes a szörnyeteg, és rögtön rekordot döntöttek vele. Az első próbálkozás nem sült el jól, hiszen 190 km/óránál harmadikban elforogtak a kerekek és kicsúszott az autó, de szerencsére senkinek nem lett baja. Jött aztán a rekordfutás, aminek az eredménye 237,6 mérföld lett óránként.

382,4 km/órás eredményével a Severn Valley Motorsport Nissanja lett a világ leggyorsabb SUV-je, a mérésen egyébként két Koenigsegg végzett utána.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés