Nem gondoltuk volna, hogy ennyit is el lehet kérni egy Skyline GT-R-ért. Persze szép állapotban van, és keveset futott annak ellenére, hogy 17 éves, de 63 millió forint egy kicsit mégis soknak tűnik érte. Pedig megvan az oka: elképesztően ritka.

Az R34-es Skyline GT-R egyre nagyobb összegekért cserél gazdát, de ez minden eddigi példányon túltesz. 185 ezer fontért hirdetik, amiért ugyanabban a kereskedésben Ferrarit is lehet kapni. De megvan az oka: ez egy V-Spec II Nür R-tune változat. Mivel a név nem biztos, hogy sokat mond, ha nem vagy a Skyline fanatikus rajongója, elmondjuk, mit tud.

A V-Spec II kivitel átdolgozott fékeket, futóművet és összkerékhajtást kapott, ennek is egy limitált szériás változata volt a Nür, aminek erősebb a motorja, és igen, a Nürburgring után nevezték el. Már egy ilyen példányért is elkérhetnek 30-40 milliót, de ez egy R-tune kivitel, amit a Nismo tuningolt még tovább, a gyári 280 helyett 450 lóerő lett az eredmény.

Csak néhány darab létezik belőle, ez pedig kimondottan bámulatos állapotban van, 17 éve alatt még csak alig több mint 30 ezer kilométert futott, és mielőtt eladósorba került, alaposan kicsinosították, hogy úgy nézzen ki, mintha vadonatúj lenne. Már csak azt tudnánk, honnan lesz meg rá az a 63 millió forint.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában