Nagy médiafelhajtás közepette kezdte meg a tesztelést Michael Schumacher fia, Mick Schumacher a Forma–4-ben.

A 16 éves pilóta tavaly világbajnoki második és Európa-bajnok lett korosztálya gokart-versenysorozataiban, márciusban a holland Van Amersfoor Racing-istálló le is csapott rá, és szerződtette őt.

A tehetségek számára létrehozott F4-ben szerdán elkezdődtek a tesztelések és egészen csütörtökig tartanak. Német sajtóhírek szerint állítólag legalább száz újságíró van a helyszínen, akik gyaníthatóan első sorban a hétszeres világbajnok édesapa állapotáról kérdeznék Micket.

Michael Schumacher menedzsere, Sabine Kehm azonban jelezte, a tinédzser pilóta nem fog nyilatkozni.

Minden idők legsikeresebb F1-versenyzője  2013. decemberében szenvedett síbalesetet. Súlyos fejsérülése miatt mesterséges kómában tartották, majd fokozatosan felébresztették, azóta pedig a Genfi-tó partján lévő otthonába ápolják.

Az megvan, hogy Fernando Alonsót véletlenül kétszer is elaltatták?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában