Akár már Monacóban büntetést kaphat a Red Bull és a Toro Rosso, hiszen mindkettő csapat az utolsó felhasználható motorját működteti.

A Forma–1 Stratégiai Csoport megerősítette, hogy idén nem lesznek büntetés nélküli ötödik motorok, így már a következő két-három futamon elkezdődhetnek a hátrasorolásos büntetések néhány versenyzőnél.

Múlt évben csupán az idény vége felé jelentkezett a jelenség, 2015 azonban árnyaltabb a helyzet. A Red Bull és a Toro Rosso már a negyedik motort használja, de veszélyben van a Honda és a Renault is, hiszen motorjaik nem tartoznak a legmegbízhatóbbak közé.

De hogy őszinték legyünk, ezeken a csapatokon a múlt évi szabályok sem segítenének, maximum eltolnák a büntetést egy kicsivel.

A szabály idéntől az, hogy amikor először használnak egy ötödik motorelemet, akkor 10 helyes büntetést kapnak. Miután ez lejárt és a hatodik elemhez nyúlnak, a hátrasorolás csak 5 helyes, viszont ha újra új elemet raknak az autóba, akkor ez már megint 10 rajtkockát jelent hátra, majd így tovább.

Van azonban még egy változás, ami keményebbé teszi a szituációt a büntetett versenyző számára. Múlt évben sokan játszottak azzal, hogy ha rajtbüntetést kaptak egy alkatrész cseréért, inkább kicserélték az egészet, és a bokszutcából rajtoltak.

Idén ezt nem lehet megcsinálni. Ha egy versenyző például 10 rajthelyes büntetést kap, de olyan helyre kvalifikálja magát, ami 1-5 egységgel kevesebb a hátralevő rajtkockák számához, akkor a bokszban az első kiállásánál 5 másodperces büntetést kap, de ha az egységkülönbség 5-10 hely, akkor ez a szám már 10 másodpercre nő.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés