A Forma–1 sportigazgatója, Ross Brawn elmagyarázta, miért is kellenek az egységes motorok a sportágba. Ő az, aki Michael Schumachert hét világbajnoki címhez segítette a Benettonnál és a Ferrarinál töltött évei alatt, szóval csak tudja, hogy miről beszél.

Brawn szerint a jelenlegi motortechnológia összetett, ami ráadásul mostanra komoly egyenlőtlenségekhez vezetett a csapatok között (elég csak megnézni a Mercedes és a McLarent legutóbbi három évét):

„A jelenlegi motor kétségtelenül egy technikai csoda, de nehezen működtethető, ami nagyon nem jó a versenyzés szempontjából.”

És igaza is van, hiszen az energiaforrások fejlesztési és üzemeltetési költségei túl magasak, ugyan csökkentették a szabadon, azaz büntetés nélkül felhasználható motorok számát, de ez brutál mennyiségű, 675 rajthelynyi büntetést eredményezett ebben a szezonban.

Brawn tehát az egységesítésben hisz, szerinte ez nemcsak költséghatékony, de még a büntetések számát és a versenyzők ebből fakadó frusztráltságát is csökkenti:

„Ha egy sztenderdizált turbófeltöltő 3000 dollárba kerül, akkor mindegy, hogy a szezon során mennyi kell. Ebben az esetben a motoralkatrészeket korlátozó szabályokat eltörölhetjük, és a rajtbüntetéseknek is búcsút inthetünk, mert jelenleg ez kergeti őrületbe a közönséget.”

A szurkolók is nagyon örülhetnek az új F1-es motorszabályoknak

Egyszerűbb és olcsóbb űrtechnológia, de hangosabb motorok.

Az új motorszabály viszont nem mindenkinek tetszik, a Ferrari hisztizik miatta, a Mercedesnél pedig azt mondják, hogy

„A koncepció nagyon hasonlít a jelenlegi formulára, ugyanakkor mégis egy teljes fejlesztést jelent, azaz 2018 és 2020 között két külön motoron kellene dolgoznunk.”

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés