Örülhet Arnold Schwarzenegger, hiszen már nemcsak elektromos hajtású G-osztály, hanem hamarosan akár egy villanymotoros Hummer is állhat a garázsában. Még csak prototípus, de már működik az elektromos monstrum.

Nem sokkal azután, hogy Arnold Schwarzenegger átvette az elektromos hajtású G-osztályt, most még egy villanymotoros terepjáróját mutatta be. Mint ahogyan a Mercedes kockaforma típusa, úgy a Hummer is az elektromos hajtásra specializálódott osztrák Kreisel munkája. A cégnél már meglévő típusokat alakítanak át környezettudatosra, akár olyat is, mint Arnold Hummerje.

A H1 kerekeit elöl és hátul is elektromotor hajtja, a teljesítménye 490 lóerő. Az akkumulátora pedig 100 kilowattórás, azaz hasonló, mint amilyet a Tesla Model S-be is szerelnek, amivel az üresen is 3,3 tonnás, nem éppen ideális légellenállású elektromos Hummer képes közel 300 kilométert megtenni egy feltöltéssel.

Nagy előrelépés, hiszen az eredetije 24 litert fogyasztott százon.

Még csak prototípusról van szó, ami több hónapos fejlesztés eredménye, de ha elkészül, Arnold Schwarzenegger büszkén beállíthatja a garázsába. Nem véletlen, hogy őt kérték fel, hiszen annak idején elsőként kezdett járni az amerikai katonai járművel, és ezzel divatba is hozta a tengerentúlon. Most pedig, úgy tűnik, nem halt ki végleg a Hummer dinoszaurusza.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában