Még bőven az iPhone előtti időben járunk, de az Apple már elég nagy cég volt ahhoz, hogy Steve Jobs megvegye magának a kor legmenőbb BMW-jét. A Z8 már önmagában is ritka, de ez a példány még értékesebbnek számít most, hogy eladósorba került.

Steve Jobs nagy hatással volt a tárgyaink dizájnjára, és bár nem ismerték nagy autórajongónak, de nem járhatott akármivel. Szerette a német autókat, és vett is egy BMW Z8-at, amit még forgalomba is helyeztetett. Jobs ugyanis ismert volt arról, hogy egy kiskaput kihasználva rendszám nélkül járt az autóival, így megőrizte anonimitását. Persze még jóval azelőtt járunk, hogy mindenki zsebében ott lapult volna egy okostelefon, amivel a képeket azonnal meg lehet osztani a neten.

Egy BMW Z8 már önmagában is igazi ritkaság, hiszen mindössze 5700 példány készült belőle. A formájával a zseniális BMW 507-est idéző retró stílusú roadster a kor legmodernebb technikáját kapta. Alumínium karosszériájába az E39-es M5-ösből származó 4,4 literes V8-as motor került 400 lóerővel és hatfokozatú kézi váltóval. 4,7 másodperc alatt gyorsult nulláról százra, és bár nem ez a legemlékezetesebb BMW, ami valaha készült, de még egy James Bond-filmben is feltűnt.

Jobs autója 2000-ben készült, és mivel az Apple-vezér az egyszerű és letisztult stílust szerette, az ezüstszínű karosszériához fekete belsőt rendelt. Az extrák között pedig ott egy BMW-feliratos kinyitható Motorola autótelefon, amit viszont állítólag ki nem állhatott, és talán ez is inspirálta az iPhone megalkotására. Mindenesetre az autóval nem ment sokat, mert még most, két másik tulaj után is csak 15 ezer mérföld van benne.

Steve Jobs BMW Z8-asa pedig most aukcióra kerül december 8-án Manhattanben az RM Sotheby’s árverésén. 300 és 400 ezer dollár közötti összeget várnak érte, ami 80-100 millió forintnak felel meg, és nagyon úgy tűnik, hogy lesz olyan rajongó, akinek megér ennyit Jobs ritka sportautója.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában