Hatszintes kereskedést nyitott Dubaiban a Bentley, ahol három emeletet foglalnak el a luxusautók, a többi pedig mind a vendégek kényeztetéséről szól.

Egy Bentley kereskedés alapesetben is lenyűgöző hely, de ha a legfényűzőbbet keressük, akkor Dubaiba kell utaznunk, ahol a márka most nyitotta meg a legújabb szalonját. Az összesen 7000 négyzetméteres létesítmény épülete hat szintes, de ebből csak hármat foglalnak el az autók, a Mulsanne és Flying Spur limuzinok, valamint a Continental sportkupé és az új Bentayga terepjáró. Az összes többi terület a vendégek kényeztetéséről szól.

Már a megérkezés sem mindennapi: a visszatérő vendégeket rendszámukról felismeri, és név szerint köszönti egy vízeséses installáció.

A látványos homlokzatra 160 ezer LED-ből álló kivetítő került, ahová különböző fényjátékok vagy reklámfilmek vetíthetők, de akár a Bentley fabetétjeinek mintáját is meg lehet jeleníteni. A belső térben szinte mindent fa és bőr borít, százféle színminta és több tucat kárpitminta közül lehet válogatni, de az olyan kiegészítők, mint a Bentley gyerekülés és a beépített hűtőszekrény is megtekinthető.

A megfáradt érdeklődőket arab mintákkal díszített VIP szalon és a hatodik szinten tetőkert várja, ahol megpihenhetnek, miután megrendelték újabb autójukat. Sokan tesznek így, a Bentley ugyanis évente mintegy tízezer autót ad el, és ebből 1500 kerül az Egyesült Arab Emirátusokba.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés