A Range Rover már régóta tarolja a piacot, a Bentley nemsoká beszáll a Bentaygával, és most a Rolls–Royce is bejelentette: terepjárót tervez.

A döntésben tulajdonképpen nincs semmi meglepő: a kombi Jaguarok és dízel Porschék korában tabuk gyakorlatilag nincsenek, olyan gazdagok viszont igen, akik nem csak hibátlan aszfaltúton szoktak közlekedni. Az pedig mégsem állapot, hogy aki a Porsche Cayenne-nél is luxusabb terepjárót akar, az csak Bentleyt vehet nemsokára, Rollst viszont nem.

A gyári közlemény szerint sok vevő kérte már a terepes Rollst, ami akár igaz is lehet, szerencsétlen arabok is jobb híján csak Land Cruiserekkel tudnak ugratni. A szokásos marketingszövegen kívül sok minden semmi nem derül ki az újdonságról, amely méltó lesz a Emily viselésére, és teljesen új alumíniumszerkezetre építik.

Nem esik szó róla a bejelentésben, de volt már terepes Rolls, olyannyira, hogy az akkor még tényleg Dakarba tartó Dakar-ralin is indult. Igaz, annak nem sok köze volt az akkor még tényleg angol márkához: egy Toyota Land Cruiser alapjára épített csővázat műanyag elemekkel burkoltak, beletettek egy Rolls-műszerfalat és egy 5,7-es Chevrolet-motort. Kívülről viszont tényleg egy emelet Rolls–Royce Corniche-nak nézett ki:

Az új terepes Rolls azonban valószínűleg nem egy megemelt Phantom lesz. A dizájnon mégsem kell sokat agyalni, számos photoshopper bemutatta már a saját verzióját:

(Forrás: Rolls–Royce)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés