Közeledik a kisebbik Tesla bemutatója, és a Model 3 utasteréről is készült már néhány fotó, amiről kiderül, hogy nemcsak szellőzőrostélyok, de hagyományos értelemben vett műszeregység sem lesz benne. Elon Musk ezt lakonikus válaszával erősítette meg.

Prototípusként is meggyőző volt a kisebbik Tesla, ezért már rengetegen rendeltek belőle előre úgy, hogy még nem is látták a végleges autót. Számukra jelenthet meglepetést, hogy a Model S-sel szemben a Model 3-nak olyan letisztult stílusú műszerfala lesz, hogy nemcsak a szellőzőrostélyok hiányoznak róla, hanem maga a műszeregység is.

Sem a kormánykerék mögött, sem a szélvédő alatt nem találsz műszercsoportot, sőt, még az innovatívnak mondott head-up display sem lesz a Model 3-ban. Minden adatot a középre illesztett óriási érintőképernyőről lehet majd leolvasni. Az újabban kikerült képen látszik, hogy az autó sebessége a képernyő bal felső sarkában látható, nem éppen nagy méretben.

Sok érdeklődő már most jelezte, hogy örömmel fogadna akár csak egy apró sebességmérőt a kormánykerék mögött, és még felárat is hajlandóak lennének fizetni érte. Elon Musk a Twitteren tömören összefoglalta a válaszát:

No.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában