Hat év is eltelt már az előző RAV4 bemutatása óta, ami azt jelenti, hogy a japán szokás szerint feszes modellváltási ütemben itt volt az idő az új generáció leleplezésére. A Toyota legújabb szabadidő-terepjárója az elődöknél markánsabb, szögletes formát kapott.

A kilencvenes évek elején a RAV4 volt az egyik első szabadidő-terepjáró, és azóta is a legkeresettebbek közé tartozik, főleg az Egyesült Államokban, ezért ott, a New York-i autószalonon tartotta a premierjét a Toyota a legújabb, ötödik generációnak. Az elődjének formája is eltért a kategóriában megszokottól, és ez hatványozottan igaz az új modellre, ami karakteres, csupa élből álló formát kapott.

4,6 méteres hosszával az új RAV4 nagyjából akkora, mint a kifutó modell, így továbbra is a Honda CR-V, a Kia Sportage és a Volkswagen Tiguan sorolható az ellenfelei közé. A szélessége egy, a tengelytávja három centit nőtt, az utasterét és a csomagterét is tágasabbnak ígérik. Teljesen megújult a műszerfal, a középkonzol tetejét természetesen a felfelé kiemelkedő érintőképernyős egység foglalja el.

Folytatja a hódítását a hibrid, amit már az előző generáció 2015-ben elvégzett ráncfelvarrásán megkapott a RAV4. Most is ez adja majd a kínálat derekát, 2,5 literes benzinmotorral és egy új elektromotorral, a teljesítménye még nem ismert. Aki nem kér hibridet, az hagyományos 2 literes, benzines szívómotort is választhat majd, és mivel nagyon hallgatnak róla, valószínűleg nem lesz dízel az új RAV4-ből sem.

Mindkét változat elérhető lesz összkerékhajtással, és a benzineshez automata váltót is lehet kérni. A moduláris platform, amire az új RAV4 is épül, lehetővé teszi, hogy az elődjénél is merevebb, stabilabb és biztonságosabb legyen az új modell. Amire nekünk, európaiaknak egy kicsit még várnunk kell, hiszen a Toyota csak 2019 elején fogja bevezetni nálunk is a modellt, ami várhatóan továbbra is a kategória legkeresettebbjei közt lesz.

Az európaitól kissé eltérő amerikai változatot még több képen megmutatták, íme:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában