Annál jobban nem is lehet rajtolni, mint ahogy a holland tette 19 évesen.

A 2017-es Kínai Nagydíjon Max Verstappen a 16. helyről várhatta a futamot, az akkor még csak 19 éves pilóta viszont olyan parádés rajtot produkált, hogy a harmadik kanyarra már hat autót is megelőzött, az első körben pedig összesen nyolcat. A futam végén a harmadik helyen intették le Lewis Hamilton és az akkor még aktív Sebastian Vettel mögött – nosztalgiázunk, ha már a hétvégén jön a Kínai Nagydíj:

Verstappen több komoly rajtot is bemutatott a 2017-es szezon során, az F1 hivatalos válogatásában az idény öt legjobb rajtja közül három is az ő nevéhez fűződött :

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában