Lewis Hamilton még mindig nem hosszabbította meg 2018 végén lejáró szerződését, de most már a brit is azt kommunikálja, hogy maradni akar a Mercedesnél. Ettől még a németek készítettek egy elég komoly B-tervet, de egyre több jel utal arra, hogy Valtteri Bottas helyére keresnek pilótát.

A német Autobild szerint Bottas szerződését csak egy évvel hosszabbítják meg a Mercedesnél, vagyis nem kérnek belőe, még pedig azért, hogy

a 2019-re szabadon igazolható csodatini, Max Verstappen ülhessen majd a helyére.

A holland pedig nemrég befenyítette a Red Bullt, így egyáltalán nem elképzelhetetlen dolog a Verstappen-Mercedes kooperáció. Annál is inkább, mert a Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko is megerősítette az osztrák ORF-nek a kapcsolatfelvételt.

Az a bizonyos elég komoly B-terv három nevet tartalmazott:

Ettől még meghiúsulhat a Mercedes ördögi terve, ugyanis Verstappen szerződésében van egy olyan kitétel, ha a csapat 2018 szeptemberében a konstruktőröknél az első három hely valamelyikén áll, akkor megtoldják a holland szerződését újabb egy évvel. Erre elég komoly esély van most.

De innen is lehet kiút. A Mercedes és Verstappen reményét a Vettel-záradék jelentheti: ha a pilóta nincs az első háromban az egyéni versenyben, akkor távozhat, pont így került Vettel a Red Bulltól a Ferrarihoz 2015-ben.

(via , fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában