Kimi Räikkönen elképesztő jó formában van a 2018-as idényben, viszont könnyen lehet, hogy ez az utolsó szezonja a Forma–1-ben, szerződése az idény végén lejár. Sebastian Vettel határozottan utalt rá, mit kellene tennie a csapatnak.

A Ferrari egyelőre még nem marasztalta Kimit (hivatalosan), a bennfentes bokszutcai pletykák szerint Daniel Ricciardo már az előszerződést is aláírta a Ferrarival, vagyis ő váltja a 38 évest finnt – igaz, ezt egy kis fáziskéséssel a Red Bull-oshatározottan tagadta.

Csapattáras, Vettel is megszólalt az ügyben, és elég nyilvánvalóan utalt rá, mi lenne a maranellóiak számára a legjobb, amikor nemcsak elismerősen nyilatkozott Kimiről – „a csodás képességeivel tud alkalmazkodni az autóhoz, akármilyen gond is legyen”–, de határozottan kiállt mellette, ez pedig sokat számíthat a jövőre nézve:

„Tökéletes párosítást alkotunk Kimivel, remekül kiegészítjük egymást. Soha semmiféle probléma nem volt köztünk.”

A napokban egyébként a Mercedesnél is hasonló dolog történt:

Hamilton elmondta, megtartaná-e Bottast

Egyelőre kérdéses, hogy hosszabbít-e vele a Mercedes.

(Forrás / fotó: NSO/ Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában