Visszavág a Dacia, itt az új Duster

Nagy dobás volt a Duster, az addig olcsó kisautójáról ismert Dacia olyan típust hozott vele, amire elég sokan vágytak. Az őszintén egyszerű és praktikusan célszerű első széria után pedig itt a második generáció, ami még menőbb külsőt is kapott.

Most már nem kérdés, hogy a szabadidő-autók a legkeresettebbek a piacon, nálunk is az eladások negyedét adják ezek a többnyire praktikus, de mindenképpen divatos autók. A Dacia nagyot gurított a Dusterrel, ami a magyar piacon is a kategóriája élére állt, de aztán jött a hazai gyártású Vitara, amivel átvette az elsőséget a Suzuki. Most itt a Dacia válasza, a vadonatúj Duster.

Hátul az eredeti, középen a néhány éve frissített, elöl pedig a vadonatúj Duster

A bevált stílusán nem változtattak, továbbra is terepjárós jegyekkel és masszív arányokkal hódíthat a Duster. De az új modell már kevésbé baltával faragott, inkább modernebb külsőt kapott, továbbra is jellegzetes hűtőmaszkkal, domborított sárvédőkkel és az elmaradhatatlan tetősínekkel. Újdonság a lökhárító fémszínű betétje, a 17 colos kerekek és a kockaforma hátsó lámpa.

Nagyjából ennyi, amit jelenleg tudunk róla, hiszen a Dacia csak az új Duster külsejét mutatta meg, az utasteret a frankfurti autószalonon lehet megnézni. De annyit már elárultak, hogy az első szélvédőt 100 mm-rel előrébb tették, ami nemcsak az arányainak, de a helykínálatának is jót tett. Sok új extrára, jobb minőségű anyagokra és takarékos motorokra számíthatsz.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon