Önvezető autót minden gyártó fejleszt, és az eredménye is mindig egy ehhez hasonló futurisztikus prototípus lesz, de a Volvo most azt is megmondja, hogy mire lenne érdemes használni ezt a technológiát.

Futurisztikus tanulmányautó teljesen önvezető rendszerrel: ilyet csaknem minden gyártótól láttunk már az utóbbi években. A Volvo sem a 360c formájával fogja felkelteni a figyelmet, hanem azzal, hogy azt is kitalálták hozzá, hogyan lenne érdemes használni. A jövő autója, ha már teljesen önvezető lesz, akkor kiválthatja a rövid, néhányszáz kilométeres repülőjáratokat, és ezzel teljesen átalakíthatja az életünket.

A legnagyobb előnye persze az lehet, hogy nem kell a járatok menetrendjéhez igazodva a reptereken zsúfolódni, a biztonsági átvizsgáláson átmenni, hanem csak helyet foglalni a Volvo 360c utasterében, amit többféle módon is lehet használni. Két sorban négy ülés kapott helyet, ezeket egymással szemközt fordították, mivel az útra már úgysem kell figyelni egy önvezető autóban, ezért kényelmes nappaliként vagy praktikus irodaként is használható a belső.

Még érdekesebb a pihenőmód, amikor akár fekvő helyzetbe is dönthetők az ülések, a képek alapján a 360c utastere a repülőgépek első osztályú fülkéivel is felveszi a versenyt. Nem lenne Volvo a Volvo, ha nem talált volna ki egy biztonsági újítást hozzá: ha éppen fekve utazunk az önvezető autóban, akkor a takaróként használt pléd képes arra, hogy biztonsági övként funkcionálva védjen meg minket egy balesetben.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Még nagyobb szám lett a hat és hét üléssel is kérhető Mazda CX-80

További cikkeink a témában