Ön vezet, a Volvo V90 Cross Country pedig titokban, kimondatlanul önvezet. Sávtartó automatika, adaptív tempomat, parkolási asszisztens, miközben az ülése masszíroz és akár a Göteborgi Hangversenyterem páholyába is belóghatunk vele stikában. De ne szaladjunk ennyire előre.

Legyen elegendő annyi, hogy ez az autó maga a PRÉMIUM².

Az összkerék-meghajtású dízel Volvo hosszú ideje az első automata, amit eszembe sem jutott az ecón kívül egyéb módban használni közúton. Ki akarna sietni, ha nem esik jól kiszállni az autóból, amit vezet? Feltéve persze, ha egyáltalán vezet. Mert a szó legszorosabb értelmében már kételyeim vannak afelől,  hogy tényleg vezettem-e.

Talán ez, a kétség keltése lehetett az ördögi terve a svéd tervezőknek és azt hiszem, megugrották. Az adaptív tempomat működése gyakorlatilag lemodellezi az előttünk haladó közlekedőtárs mozgását, a megjelölt követési távolságnak megfelelően rátapad és precíz kötelékben halad vele, miközben pihenteted a lábad. A körúton persze megvicceli a rendszert a sávodba beeső pizzafutár, ilyenkor a rendszer azonnal lefékez, hogy felvegye a meghatározott követési távolságot, immár a robogós kollégát követve, de egy autópályán, ahol a felfestések is stimmelnek (nappal, száraz úton próbáltuk), a sávtartás agresszívebb formájával még a kormányzást is intézi az ember helyett. Ez meglehetősen bizarr élmény, még így, 2017-ben is.

A parkolási asszisztens valójában csak akkor jelez szabad parkolóhelyet a jobb oldalon, ha oda még Tyrone is betalálna a Blöffből, ugyanakkor egyéb eszközeid is akadnak a tükrökön kívül a böhöm nagy, ötméteres autóval, mert tolatókamerával már csak sikerül beparkolni, még annak is, aki a kisebb autókért rajong.

Ha eddig nem szeretted a visszapillantót, a skandináv dizájn meggyőz majd, hogy egy belső tükör igenis lehet mestermű.

Perforált vajbőr ülései combtámasszal, programozható masszázsfunkcióval hívogatnak, méretes középső kartámaszán vita nélkül osztozhatsz az anyóssal.

A magas élet nem csak az első ülésekre lecsapók privilégiuma, fűthető hátsó ülésein szintén nem fog feszengni senki. Ahogyan a naptető garantálja, hogy elegendő D-vitamin utánpótlást kapjanak az utasok a második vonalban, úgy jut minden jóságból nekik is. Két saját zónával rendelkezhetnek ami a klímát illeti, szóval nem probléma, ha egy jamaikai hobbikertész és egy eszkimó lékhorgász párban stoppol, nem kell mutogatnod magad elé a földre, artikulálva mondogatni, hogy "Csak ide megyek, bocs". Állj meg nyugodtan, invitáld őket a hátsó szektorba, nem fognak fintorogni.

Ha mégsem átallanának méltatlankodni, akkor komolyra fordíthatod a zenét és néhány gombnyomás után a Göteborg Konserthusetben találják magukat, akinek ez sem elég, az menthetetlen.

Raktár méretű csomagtartója gombnyomásra nyílik és záródik. 560 literes platóján az albérletből egy fordulóval megoldod a haverod költöztetését.

A megemelt hasmagasság ellenére is stabil futóművet tudhatsz magad alatt, miközben méretes papucsok gördülnek meg, amikor rálépsz a pedálra. 20"-os felnijei és emberes féktárcsái gondoskodnak a biztonságodról.

A dízelesen nyomatékos motor meglepően csendes az utastérben, semmi traktoros zúzás, és mellette állva sem olyan, mint amikor egy téli hajnalon eltévedve megállnak a ház előtt egy rozsdás Transporterrel beütni a Pirate Bay-ről letöltött IGO-ba a címet, járatva a motort három percen keresztül, nehogy kihűljön a pilótafülke, amíg az útvonal megjelenik.

A nyolcfokozatú automata váltónál induláskor éreztünk némi késlekedést, de mozgásba lendülve már finoman kapcsolgat, ami kész szerencse, mert manuálisan ennyi sebesség között már elvesztenénk a fonalat.

Kanyarkövető fényszórói nem állnak meg olyan olcsó trükköknél, hogy a kormány elfordítására bekapcsolják az első ködlámpát, aktívan ráfordulnak a menetirányra.

A beltér színharmóniája egyszerűen zseniális, nem lehet benne hibát találni. Egy Jörgensson, Johansson, vagy Ericsson feszes mellkassal ülhet bele, egy kis svéd zászlócska fityeg a jobb első ülésen, jelezve, hogy ezt az autót nem Pekingben tervezték meg.

Talán nem véletlen, hogy a Volvo nem tekintélyt parancsoló, hanem a Volvo tekintélyét megelőlegezik. A V90 Cross Country nem díjazza a szabálytalanságot, figyeli a táblákat, nem szereti az index nélküli sávváltást, a biztonsági övek használatát még a hátsó üléseken is megköveteli. Éppen ezért szeretjük, ezért engedjük magunk elé, ezért nem úgy lépünk be reggelente az irodába, hogy egy volvósra anyázunk, akivel meg kellett mérkőznünk a reggeli dugóban.

Mert nem elég komolynak lenni, annak is kell látszani.