Nem számít a válság, a szupersportkocsi-piac szárnyal. Íme a méregdrágák legdrágábbjai.

#10: Porsche 918 (~185 millió forint)

A 2004 és '06 között gyártott legendás Carrera GT utódja 5,7-es V10 helyett 4,6 literes V8-cal és 170 kilowattnyi elektromos rásegítéssel érkezik. A forradalminak számító 770 lóerős szupersportautón gőzerővel dolgozik a Porsche, ám azt már most tudni, hogy a végtermék nagyjából 850 ezer dolláros áron kerül majd a szalonokba jövő ősszel. A GT annak idején csak 440 ezer volt, de ha beleszámoljuk a sok elektromos kütyüt, plusz a majdnem tízévnyi inflációt, nem is tűnik olyan rossz üzletnek!

#9: SSC Tuatara (~210 millió forint)

Bár a Shelby Supercars America első terméke, az Ultimate Aero a világ leggyorsabb autója volt egy ideig, cserébe olyan csúnyára sikerült, mint a világháború. Az utód, a megmagyarázhatatlan okból egy új-zélandi hüllőről elnevezett Tuatara kijavítja a csorbát: semmihez sem hasonlítható, ufószerű karosszériáját nem más, mint a Pininfarina, majd Bertone színekben alkotó Jason Castriota rajzolta. 6,9 literes V8-a 9200-at forog, és még a silány amerikai benzinből is előcsal 1350 lóerőt. Az első példányok jövő tavasszal kerülnek a megrendelőkhöz, a gyártó pedig 444 km/h végsebességet ígér. Hisszük, ha látjuk, de tény, hogy a cégnek egyszer már sikerült megvernie a Bugattit.

#8: Hennessey Venom GT (~216 millió forint)

Lehet, hogy egyesek szemében ez csak egy pimpelt Lotus Elise, de aki ért hozzá, tudja, hogy a texasi fenegyerek Hennessey neve egyet jelent az őrületes teljesítménnyel. A Venom GT csak azért hasonlít az Exigére, hogy a fejlesztés költségeit ne terheljék fölösleges tételek, mint például a beltér megalkotása. Az eredeti négyhengerese helyén a Corvette ZR1-ből ismert 6,2-es V8-ast találjuk két turbófeltöltővel, és bár a 750 lóerős verzió már 130 millió forintért a miénk lehet, érdemes leszurkolni az extrát az 1200 lóerős csúcsmodellért. Ha valaki a Shelby Cobra modern megfelelőjét keresi, már csak egymillió dollár, és némi szerencse kell ahhoz, hogy az évi 15 példány egyike az övé lehessen.

#7: Dartz Prombron China Edition (~283 millió forint)

A bálnapéniszbőrből készült beltereiről elhíresült orosz Dartz a páncélozott autók Mansoryja. A többtonnás, szinte bármilyen aknának és lőfegyvernek ellenálló járműveket arany, drágakövek és kevlárburkolat teszik barátságosabbá. Az egymillió eurós ár is inkább jelzésértékű, hiszen az opciók listája még a Rolls–Royce-t is zavarba hozná. Szláv, arab és afrikai diktátorok kedvelt modelljei ezek a SUV-ok, melyeknek 400 lóerős benzines V8-a a többi mechanikai alkatrésszel egyetemben a GM-től származik, és akár 180 km/h-val is repítheti a NATO-besorolás szerint a könnyebb tankok védelmével rendelkező bevásárlókocsit.

#6: Bármelyik új Pagani (~240-550 millió forint)

Az első Zondák 240 ezer euróba kerültek. A mostani csúcsmodell, a lélegzetelállító 760 RS már 1,6 millióba. Ezt az összeget máris levonhatjuk Lewis Hamilton vagyonából, mivel rendelt egyet, amit csak azzal tudok magyarázni, hogy belátta, nem lesz háromszoros világbajnok, így Ron Dennis nem adja majd neki a wokingi gyárban álló narancssárga McLaren F1 LM-et. Aki olcsóbban szeretne új Paganihoz jutni, elvileg 850 ezer euróért vehet magának egyet az új, sirályszárnyas Huayrákból. A gond csak az, hogy a várólista hossza miatt már most is ennek az árnak többszöröséért kelnek el a megrendelt példányok. Mondhatnánk, hogy maradnak a használt Zondák, de nem: azok ára is inkább nő, mintsem csökken. A legolcsóbb egy kilencéves C12, alig több mint félmillió euróért.

#5: Zenvo ST1 (~390 millió forint)

Elsőre talán viccesnek tűnik ennyit fizetni Dánia első önálló sportautójáért, ám a Zenvo ST1 minden, csak nem vicc! A mindössze 15 példányban készülő autót egy hétliteres BMW V8 hajtja, melyből a kétlépcsős, kompresszort és turbót is alkalmazó feltöltésnek köszönhetően durván 1200 lóerőt sikerült előcsalogatni. Kompakt méreteinek, valamint a karbon karosszériaelemeknek köszönhetően csupán 1370 kilogramm a tömege, így nem csoda, hogy három másodperc alatt van százon, és 375 km/h a vége. Bár a légzsákok, az ABS, a kipörgésgátló, a műszerek és a benzintank is ismert autógyártak polcairól érkeztek, nem kérdés, hogy a gazdag gyűjtők lecsapnak majd az autótörténelem e villámgyors fejezetére. Persze nekik is várniuk kell, hiszen a dánok csak évi három autót készítenek.

#4: Koenigsegg Agera R (~410 millió forint)

Az Agera R egyik személyes kedvencem a listáról. A svéd technika csúcsa E85-tel hajtva 1100 lóerőt hoz ki a saját fejlesztésű ötliteres biturbó V8-ból, ami elég is volt ahhoz, hogy felállítsák vele a 0–300–0 km/h új világrekordját. Christian von Koenigsegg boszorkánykonyhájából olyan fejlesztések érkeznek, mint az üreges belsejű karbonfelni, nemrégiben pedig egy vezérműtengely nélküli, ezáltal harminc százalékkal hatékonyabb motor kifejlesztésébe is belekezdtek. Az Agera R áprilisban 402-vel repesztett a Nürburgring rövid célegyenesében, és nem kérdés, hogy maradt még benne kraft, így várható, hogy előbb-utóbb megszorongatja majd a Bugattit. Volt már egyszer Koenigsegg a világ leggyorsabbja...

#3: Aston Martin One–77 (~420 millió forint)

Bár már mind a hetvenhét darabot legyártották, a One–77-ből még akad pár nullkilométeres példány, mely arra vár, hogy a legtöbbet ajánló garázsában köthessen ki. Az Aston Martin csúcsmodellje a márka esszenciája: 7,3 literes V12-ese 750 lóerővel, és ugyanannyi Nm nyomatékkal 350-ig gyorsítja a gyönyörű sportautót. Ha elsőre soknak tűnik az 1,2 millió fontos alapár, érdemes belegondolni, hogy Indiában a különböző extra adók miatt ez az összeg 2,7 millióra csúszik. Főtervezője, Marek Reichman olyan autókat adott a világnak, mint a Rolls–Royce Phantom, az Aston DBS és Rapide, vagy éppen a modern Range Rover, ám úgy tűnik, a One–77 lesz a legdrágább alkotása.

#2: Ferrari 599XX Evoluzione (~450 millió forint)

A Ferrari szigorúan meghívásos alapon működő programja lehetőséget biztosít a legelkötelezettebb vásárlóknak, hogy rengeteg pénzért gyári támogatású autóval versenyezzenek. A pályanapokat csakis a Ferrari szervezheti, épp ezért a különleges gépek is csak a pályán töltött időre hagyják el Maranellót, igaz, akkor komplett szerelőcsapattal. A program első autója, az Enzo-alapú, mindössze 30 példányban készült FXX is kétmillió dollár körüli áron cserél ma gazdát, és az utód, az 599XX sem olcsóbb egy centtel sem. 740 nagyon drága lóerő egy autóért, mely garantáltan lángokat köp majd az ajtó sarkában. Roppant sznob üzleti modell, cserébe olyan hangot kapunk a pénzünkért, amilyet sehol máshol. A Ferrari már csak ilyen.

#1: Bugatti Veyron Super Sport (~770 millió forint)

Nem lehet más a legdrágább, mint a világ leggyorsabb autója. 1200 lóerő, 431 km/h. Nem csak megvenni súlyos, hanem fenntartani is. A rávaló Michelin gumik árából nagyon jó autókat lehet venni, ugyanis nyolcmillió forintba kerülnek, és csak a Bugattinál lehet kicserélni őket. A Super Sportból összesen harmincat csinálnak, a képen látható SS Sang Noirból viszont csak egy van. Számolj!

Ha ezekre nincs pénzed, új veterán autót még vehetsz!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés