Van egy nap, amikor ezrek csodálják a pöfögő, szökellő traktorokat Bokorban.
Ha tippelnem kéne, hogy egy igazán ízes káromkodás, az Aranycsapat névsora vagy a Rába–Steiger márkanév közül melyik hagyja el előbb egy középvezető külsejű, harmincas nő finoman rúzsozott ajkait, biztos az utóbbit zárnám ki. Főleg a „Gyere, nézzük még meg a Rába–Steigert is!” mondatba foglalva. De hát a Traktormajálison ennél furcsább dolgok is megeshetnek – hiszen maga a Traktormajális is egy egészen különleges rendezvény.
Bokor az év összes többi napján csendben húzódik meg az Észak-Cserhát dombjai között. A teljes lakossága felférne egy csuklós buszra, de hát az meg se tudna fordulni a zsákfaluban, meg minek is utazna el egyszerre mindenki, amikor Bokorban is van vegyes- és italbolt is, igaz, ez gyakorlatilag egy üzlethelyiség két fele. A polgármesteri hivatal ugyan két faluval odébb van, a polgármester viszont régóta helyi lakos, láthatóan sokat tesz Bokorért, például a saját, bő negyvenéves Ford Transit tűzoltóautójához is másoltatott kulcsokat, hogy vész esetén az mehessen vele először menteni, aki elsőnek ér oda hozzá a faluház melletti állomáshelyre.
A polgármestert egyébként Dömsödi Gábornak hívják, igen, ő a tévés Dömsödi, egyik barátja pedig az az Ocskay Zoltán, aki a Veterán Autó és Motor valamint az Oldtimer & Youngtimer című magazin főszerkesztője. Dömsödi sem kis autóőrült – egy, az Ebayen hétszáz euróért vásárolt 24 éves Skodát Franciaországból próbált meg saját kerekein hazahozni –, Ocskay sem csak üzleti okokból foglalkozik régi járművekkel, ráadásul neki is van háza Bokorban, szinte evidens, hogy csináljanak valami veterán mezőgazdaságigép-találkozót a faluban.
2003-ban volt az első, még a falu központjához közeli réten, néhány éve viszont a Bokor fölötti mezőre költöztették a rendezvényt. Híre ment ugyanis, hogy a Traktormajális egy annyira jó hangulatú program, hogy – bár valószínűleg nem túl széles réteg a magyar társadalomban a veterántraktor-rajongóké – több ezren látogattak el a bokori majálisra évente, ennyi ember és az őket szállító autók pedig még szorosan parkoltatva sem férnének a faluba, nem hogy úgy, hogy a benne ülők még ki is akarnák nyitni az ajtókat.
Traktorok, stabilmotorok, felvonulás, ügyességi versenyek, nosztalgiaszántás, mindenféle vásári árusok, traktorok nyergében vigyorgó kisgyerekek, boldog szülők – és fél–egy órás dugó a faluba (és faluból) vezető úton, és nagyjából ugyanennyi idő a büféknél. Utóbbi két jellemzőre nem voltak annyira büszkék a rendezők, úgyhogy idén egyirányúsították a falut (zsákfalunál ez nagy kihívás, itt is át kellett vezetni egy földutat a patakon, hogy sikerüljön), megtöbbszörözték a beengedők számát (csak a parkolásért kértek ötszáz forintot autónként), és több lángosost-lacikonyhást-perecest rendeltek ki. Szükség is volt a fejlesztésre: az idei látogatószámot hétezerre becsülik.
Új műsorszám volt a traktorhúzás, amely egy létező sportág, a hivatalos tractor pulling-szabályoktól eltérően viszont itt egy tizenöt tonnás, új Fendt traktort kellett egyszerre két traktornak húzni felfelé egy réten, ami azért még egy oldtimer traktornak sem lenne akkora kihívás, ezért az erősebb gépeknél a Fendt üzemi, a kisebbeknél pedig a motorfékével nehezítették a feladatot.
„Ennyit ér a turbó! Semmit!” – kiáltotta egy lelkes férfi, aki a sörösdoboza mögül figyelte az első futamot, amikor egy eredeti és egy turbofeltöltővel szerelt Dutra csatájából előbbi került ki győztesen. „Rosszul indult el!”, „Nem volt jó a kerületi sebesség!”, „A Dutra a legjobb!”, „Turbó!”– vetették közbe mások; ebből is látszik, a traktorista, legalábbis a veterántraktoros nem foglalkozás, hanem szenvedély, sokaknak gyűjteményük van, fellelt (értsd: rozsdás, kopott), és restaurált (sokmillió forintért szalonállapotúra felújított) gépekből, a Traktormajális pedig az ő Concours d”Elegance-uk.
Mindegy, hogy az ügyességi verseny lényege, hogy pontosan egy perc alatt érjenek körbe a réten kijelölt pályán, a többség nyomja, ahogy tudja, mert büszke rá, hogy milyen gyors a gépe. A stabilmotorok gazdái is szívesen indítják be gépeiket, hadd pöfögjenek, ha néhány nézelődő téved feléjük, mesélnek a felújításról, arról, mire használták régen ezeket a szerkezeteket, és megmutatják a motorok működéséről fogalmakkal sem rendelkező laikusoknak is, melyik a dugattyú és honnan kapja az üzemanyagot. Közben külön parkolóban lehet megnézni a veterán autóval vagy motorral érkezők járműveit, kapható traktoros lufi, traktoros póló, vattacukor, házi pogácsa, termelői méz, és felcsendül az alkalmi kórus által előadott alkalmi dal, a Nem csak az új traktorké a világ című.
A tavalyi volt az utolsó Traktormajális, jelentették be akkor, a parkolási díj a költségek töredékét sem fedezi, a lelkesedésből pedig nem lehet kifizetni a mobilvécék díját, a mentőszolgálat jelenlétét és a távolról érkező traktoristák útiköltségének kis részét sem. Szerencsére jelentkezett egy mezőgazdasági gépekkel foglalkozó cég, így lehetett 2012-ben is gépünnep Bokorban, mintegy nyolcvan traktorral, stabilgépekkel, és a jövő évi folytatást váró érdeklődőkkel.
(A szerző fotói.)