Gyerekülésből is hatalmas a kínálat, könnyű elveszni a rengetegben. Segítünk, hiszen a gyerekek biztonsága múlik rajta!

Ha addig eljutottunk, hogy megvan az ideális családi autó, Isofix rögzítési pontokkal és kikapcsolható jobb első légzsákkal, a következő lépés a gyerekülések beszerzése. A KRESZ szerint a 150 centinél alacsonyabb gyerekeket gyermekbiztonsági rendszerben kell rögzíteni. A szabályozás kétféle megoldást engedélyez: az integrált maga a gyerekülés, a nem integrált pedig a biztonsági öveket kiegészítő rögzítő rendszer, mint például az ülésmagasító. Természetesen az integrált a biztonságosabb, és hároméves kor alatt nem is lehet mással gyereket szállítani.

Ebből következik, hogyha autónkba valamiért nem szerelhető gyerekülés, csak hároméves kor felett szállíthatjuk, és amíg el nem éri a 150 centimétert, kizárólag hátul. Ha megnőtt, mehet előre, mivel azonban hátul biztonságosabb, addig jó, amíg ott ül! Természetesen gyerekülésben hároméves kor alatt is szállítható elöl, kizárólag a menetiránynak háttal, ezért fontos, hogy ki lehessen kapcsolni a légzsákot.

A csoportok

A boltokban 0/0+; 0/1; 1; 2/3; illetve 1/2/3-as csoportokba sorolják a termékeket. A számok a következőket takarják:

0/0+ (0-10 kg): Ezek az úgynevezett babahordozók. Egyéves korig, illetve 12 kilóig alkalmazhatóak, nagy előnyük, hogy mivel megspórolják a gyerek felébresztését, a baba tud pihenni akkor is, ha indulni kell. További öröm, hogy bizonyos modellekhez kompatibilis babakocsi és adapter is kapható, így a lehető legkényelmesebb megoldást nyújtják egy csomagban. Bár babahordozót már hatezer forintért is kapni, érdemes rászánni 15–20 ezer forintot, hiszen az anyagminőség és az oldalsó védelem a legfontosabb szempontok. A hevederek legyenek viszonylag rugalmasak, és az sem árt, ha van napellenző a kicsik feje fölött. A beszerelés mindig menetiránynak háttal történik, a légzsákot sose felejtsük el kikapcsolni!

 

0/1 (0-18 kg): Ha fix, egyben időtállóbb megoldást keresünk, a csecsemőtől négyéves korig, illetve 18 kilós határig használható termékek között találhatjuk meg. A menetiránynak háttal beszerelve megfelelő védelmet nyújtanak, és így akár négy évig nincs szükség új ülésre. A nadrágokat garantáltan hamarabb kinövik a gyerekek. Az árak 13 ezer forintról indulnak, de a norvégok legjobbjáért 110 ezret is elkérnek...

 

1 (9-18 kg): Kilenc hónapos kortól négyéves korig, változatlanul 18 kilóig használhatóak ezek az ülések, melyek abban különböznek az előzőtől, hogy menetiránnyal megegyezően is használhatóak. Fontos, hogy mint mindig, ebből is dönthető háttámlájú modellt válasszunk. A legjobbak a hárompontos övekkel is kiválóan rögzíthetőek, bár ezek esetében is az Isofix a legjobb megoldás, még ha nem is az egyetlen. 12–110 ezer forintig terjed a skála, de az olcsóbb sem feltétlenül rossz. Hogy mégis mi alapján győződjünk meg a biztonságosságról, pár sorral lejjebb kiderül.

 

2/3 (15-25 kg) : Ez lehet a legtovább használt ülésünk, hiszen 3–12 éves korig ebben kell ülnie a gyereknek, hacsak hamarabb el nem éri a 150 cm-es magasságot. Ezek már a hárompontos övet használják, fej- és háttámlájuk pedig követi a hirtelen növést. A hevederek hiánya miatt valamivel olcsóbbak, áruk 14 és 60 ezer forint között mozog.

 

1/2/3 (9–36 kg): A leguniverzálisabb ülések, 9 hónapos kortól 12 éves korig használhatóak. A trükk, hogy miközben saját hevedereikkel védik az apróságokat, később az övekkel is használhatóak. Praktikusságuk miatt bőséges a választék, és míg egy Ferrari-logós terméket már 25 ezer forintból megvehetünk, a legmenőbb Recarók 70 fölött kezdődnek. Nem olcsók, cserébe nagyon jól néznek ki, a biztonság mellett. Csak aztán ne lepődjünk meg, ha a gyerek versenyző akar lenni, ha felnő...

 

További számok, és a megoldás

Tehát megvan, milyen kor- és súlycsoportokhoz milyen ülés való. De honnan lehet tudni, hogy tényleg biztonságosat veszünk-e? Az első és legfontosabb, hogy mindig a gyerek méreteihez leginkább passzoló ülést válasszuk. Úgy kell tekinteni rá, mint egy bukósisakra! Ha túl szűk, kényelmetlen. Ha túl laza, nem elég biztonságos. Fontos, hogy a fejet is stabilan tartsa, és a lábak se lógjanak le róla.

Ami az anyagminőséget illeti, szerencsére vannak nemzetközi előírások. A sorozatszám segít: 2004. január elseje óta kizárólag a 03-mal, vagy 04-gyel kezdődőek hozhatóak forgalomba, ami annyit jelent, hogy a szigorúbb oldalvédelmi, és rugalmassági előírásoknak is megfelelnek. A két szám egyébként az ECE R44 norma különböző verzióit takarja. A 01 és 02-es már korszerűtlennek számít, 1995 óta nem gyártanak ilyeneket az EU-ban, 2004-től a polcokról is lekerültek, 2009 januárjától pedig használni is tilos az ilyen üléseket. Ebből a szempontból érdemes mindig a legújabb modelleket keresni, évről évre szigorúbbak a gyártási szabályok.

Universal a bármilyen (rögzítési pontokkal rendelkező) autóba beszerelhető modelleket jelöli, a Specific pedig bizonyos típusokhoz való.

Aki biztosra akar menni, a németekhez fordulhat tanácsért, mivel az ADAC minden évben teszteli a gyereküléseket is. Legfrissebb eredményeik itt olvashatóak.

A lényeg: a gyerekülést nem azért vesszük, mert kötelező, hanem mert tényleg számít. Az elmúlt húsz év statisztikáiból világosan kiderül, rengeteg gyerek érte meg a felnőtt kort azért, mert volt ilyen felszerelés az autóban. A szigorú szabályozásnak köszönhetően viszonylag kicsi az esélye, hogy rossz minőségű vagy nem megfelelő kialakítású modellt találunk a boltokban, de ne feledjük, hogy a gyereknek vesszük, nem lehet csupán a számok alapján dönteni. Bele kell őket ültetni, a vásárlás után meg főleg! Ha nem tetszik nekik, az sem baj. Olyan ez, mint a spenót, csak sokkal fontosabb.

És ha már a gyerekek biztonságban vannak, ideje átnézni, mi kell ahhoz, hogy egy motoron se érhessen baj!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában