Alig drágább egy jobb középkategóriás kocsinál, ráadásul úgy fest, mint egy klasszikus hollywoodi western főhőse. És egy klasszikus hollywoodi hősé volt.

Magyarország egyetlen veterános havilapja (x)

A General Motors által gyártott, AK szériás pickup felnyitható szélvédőjével és egyedi szellőzőrácsával a maga idejében kifejezetten előremutató konstrukciónak számított, ráadásul önmagában is unikum, hiszen összesen két évig, 1941-ben és '42-ben gyártották. Az eladásra kínált autó a hirdetés szerint százezer kilométert futott, és teljesen újszerű állapotban, fekete festéssel, felújított belsővel, új platóval és 12 voltos akkumulátorral várja új tulajdonosát.

A hirdetés elég szűkszavúan fogalmaz a motorháztető alatt található dolgokról, pedig a Chevy pickupnak semmi szégyenkezni valója nincs ezen a téren: a teherautót egy 3,5 literes 90 lóerős és egy 93 lóerős motorral forgalmazták, három- és négyfokozatú szinkronváltóval, a nehéz rakományokat szállító modellekhez pedig a GM tolófogaskerekes váltóját szerelték. Bár ma már teljesen megszokott, a ’40-es években ez a széles választék még rendkívülinek számított.

Bármelyik tisztességes dinnyetermesztő örömmel látna a garázsában egy ilyen megbízható járgányt, de feltételezzük, hogy a színész autója inkább valamelyik gyűjtőnél fog kikötni, hiszen a licit két nappal a lezárás előtt 52 850 dollárnál jár. Persze ez az összeg még mindig aprópénznek tűnik ahhoz képest, hogy 2011-ben a Le Mans című filmben vezetett Porsche 911-ese 1,375 millió dollárért (~31 millió forint) kelt el, az ugyanebben a filmben látható Ford GT-ért pedig 11 millió dollárt (~245 millió forint) fizetett egy gyűjtő.

A hirdetés szövege:

 RECENTLY COSMETICALLY RESTORED: NEW PAINT, NEW INTERIOR, NEW WOOD BED, CONVERTED TO 12 VOLT ELECTRICAL SYSTEM. RUNS OUT GREAT FOR A 70+ YEAR OLD TRUCK. [...] HERE IS YOUR OPPORTUNITY TO BUY A STEVE McQUEEN OWNED AND DRIVEN VEHICLE. THERE WAS ONLY ONE STEVE McQUEEN AND HIS CARS AND MOTORCYCLES ARE MOSTLY IN MUSEUMS AND PRIVATE COLLECTIONS. PUT IT AWAY AND ITS BETTER THAN MONEY IN THE BANK. A PORTION OF THE SALE PROCEEDS IS BEING DONATED TO THE BOYS REPUBLIC SCHOOL IN CHINO CALIFORNIA ( THE SCHOOL McQUEEN WENT TO AND SUPPORTED THROUGHOUT HIS LIFE AND THE FAMILY CONTINUES TO SUPPORT TO THIS DAY )

Tovább:
A hét járműhirdetése rovathoz 
Az autórovat legfrissebb híreihez
Hómaró és kamionkonvoj – Így takarítanak havat a profik

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában