Az F–Type a Jaguar visszatérése a gyökerekhez.

Amikor 2011-ben a Jaguar leleplezte a C–X16 koncepciót, világos volt, hogy komoly terveik vannak az új formával. A céget az E–Type tette halhatatlanná, ám utódai folyamatosan puhábbak lettek, ma pedig nincs a Jaguar kínálatában az eredetihez fogható könnyű sportautó.

Ezen változtat majd az F–Type, melyet a meglévő XK alá, ám szigorúan a konkurens Porsche Boxster, BMW Z4 és Mercedes–Benz SLK fölé pozicionálnak. Az autó technikai részleteiről egyelőre keveset tudni, ám az biztosra vehető, hogy alumíniumkarosszériájának köszönhetően könnyebb, és sokkal sportosabb karakterű lesz az XK-nál. A legvalószínűbb, hogy egy teljesen új kompresszoros V6-os kerül az orrába, a C–X16-ből ismert elektromos hajtással kiegészítve, és bár így papíron gyengébb lesz az 550 lóerős XKR–S-nél (a koncepció háromliteres V6-osa 376 lóerős volt, illetve 468 az elektromos rásegítéssel), az korántsem biztos, hogy lassabb is.

Először a vászontetős modell kerül piacra, mert a Jaguar szerint nyitott autóból jó kupét csinálni jóval egyszerűbb, mint fordítva. Az F–Type már az év végére sorozatgyártásra kész állapotban lesz, két év múlva pedig összkerékhajtású verziót ígérnek. Ez egyébként a Jaguar jövőbeli modelljeire is érvényes: a meglévőkbe már nem fejlesztenek ki egy ilyen bonyolult rendszert, ám a következő generáció összkerekes Jaguarjai már a tesztelés előrehaladott stádiumában járnak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés