Huszonöt éve van jelen a hazai és a világpiacon a Kürt Zrt. Papíron kívül mindenről tudnak adatot menteni; világhír, másfél milliárdos bevétel, szabadalmak, számos itthoni és nemzetközi díj bizonyítja, nem csak az adatmentési-informatikai technológiáról, hanem a cégvezetésről is sokat tudnak. Dr. Kürti Sándor, a cég igazgatótanácsának elnökének néhány mondatából is megérteni valamit abból a gondolkodásmódból, ami negyed század alatt jellemezte a Kürt menedzsmentjét.

A vezetésről

  • Rossz az a szemlélet, hogy azért, mert tudok gyereket csinálni, már nevelni is tudok. Vagy hogy azért, mert én vállalkoztam már, azért én tudok vállalkozni. Ez nem ennyire egyszerű.
  • A vezetésnek az egyik leglényegesebb kritériuma, a szervezeten belül dolgozók között meglegyen a versenyre való képesség és az együttműködés is.
  • Ahhoz, hogy egy vezető jó legyen, az első szabály, hogy megfelelő gyakorlattal rendelkezzen. Tudnia kell, hogy a dilemmás helyzetekből mikor tudott sikeresen kimászni, mikor nem.
  • Nem én fújom a passzátszelet, nem szeretem az olyan jellegű főnökösködést, hogy majd én megmondom.
  • Egyenlő távolságban szeretnék lenni mindenkitől. Ezt megtanultam, és elfogadom, hogy ez így helyes, nehogy a cégen belül megosztottságot okozzon, hogy X vagy Y jól fekszik a főnöknél, más meg nem.

 

A csapatról

  • A gazdaságban általában az a bajnok, aki nagyobb csapatot tud építeni.
  • Olyan csapat kell, amely nem egyarcú emberekből áll. Kellenek azok a zsenik, akik húznak, és kellenek melléjük azok a munkatársak, akik gömbölyűvé teszik a labdát.
  • Ha azt látjuk, hogy az a csapatépítési módszertan, amit a Harvardon dolgoztak ki, aztán bevezették az Egyesült Államok teljes államgépezetére, és a Fortune 500-ban szereplő cégek több mint háromnegyede ugyanezzel a módszertannal építi a csapatát, akkor ez olyan nagyon rossz nem lehet.
  • A világ tele van ötletekkel, de az még semmi. Akkor valami, ha van egy csapatod, ami azt az ötletet előrenyomja, hogy megelőzzön ezer másik ugyanilyen ötletet.
  • Tesztelni lehet, hogy valaki lojális-e a céghez. Meg lehet kérdezni például, hogy mi az adatmentésnek a hot line telefonszáma. Ha azt nem tudja valaki, az nem lojális a céghez.

A gazdaság törvényeiről

  • Egy dologgal tudsz brandet építeni, már kettővel se.
  • Vállalkozni kockázatos, de élvonalban vállalkozni legalább tízszer kockázatosabb.
  • Csak az eredmény bizonyítja a sikert.
  • Az olthatatlan vágy a gazdasági életben is működik.
  • A legerősebb vevőcsalogató reputáció a jó hírnevünk. Akkor a vevő nem tanakodik.
  • Éltük a mindennapjainkat, és mindennap azt néztük, mit lehetne jobban csinálni.
  • Egy dolgot tudunk tenni (a technológia ellopása ellen), hogy gyorsabban futunk, mint más.
  • Ha mi meg akarunk állni (a nemzetközi piacon), meg kéne tanulni a többi kultúrában való gondolkodást.
  • Lehet, hogy többet fizetne érte a másik fél, de ezek normális játékszabályok, egyszerűen az vezérel minket, hogy szeretnénk ennek a piacnak hosszútávon békés szereplői lenni.

 

A célokról

  • Ha jól ki tudom jelölni, mi a célom a következő fél évben, egy évben, három évben – ezt nevezzük célfüggvényeknek –, akkor előrébb léptem. Egy vezetőnek mindig összetett célfüggvénnyel kell dolgoznia.
  • A profit csak a máról szól. Ahhoz, hogy hosszú távon életképes legyen a cég, összetett célokat kell szem előtt tartani.
  • Ha nem tudunk jó célokat kitűzni, nem tudunk értelmesen beszélni, inkább dogmákat mondunk, totemoszlopokat akarunk tisztelni, megtehetjük, szabad ország vagyunk, csak nem jutunk sehova.
  • Nagyon sok körülöttünk a társadalmi feszültség, és ebben az óriási szénakazalban kellene megtalálni, hogy hol van a hely, ahol mi hasznosak lehetnénk.
  • Mi szeretnénk a legjobbak lenni, ez az igazi cél.

 

A csecsemő működéséről

  • (Az öt hónapos unokájáról) Három alapproblémát kell felismerni, amire nagyon gyorsan rávilágít. Ebből két probléma az anyagcserével kapcsolatos. Az egyik a bevitel, a másik a kiadás. A harmadik probléma pedig az, hogyha álmos. Ezekre nagyon gyorsan rá lehet jönni.

Ha nem tanulunk meg csapatban gondolkodni, ki vagyunk ütve - dr. Kürti Sándor-interjú

(Az idézetek a dr. Kürti Sándorral készült interjúnkból, az Egy hungarikum születése című interjúkötetből, és a 25 éves születésnap alkalmából tartott sajtóbeszélgetésen elhangzottakból valók. Fotók: Tóth István)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában