Jerry Neal Schneider

Jerry alig volt 17 éves, amikor 1968-ban megalakította saját cégét Creative Systems Enterprises névvel és távközlési eszközöket kezdett árusítani. Ezek egy részét saját maga fejlesztette (nem volt hülyegyerek, na!), a többit nagykereskedőktől vásárolta meg. A késő hatvanas években a személyi számítógép fogalma még nem létezett, az otthoni számítógép pedig olyan ritka volt, mint a fehér holló. A mai szemmel nézve nevetséges teljesítményű eszközöket inkább csak a nagyobb vállalatok használták számlázásra és leltározásra. Az első nagyobb számban eladható gépre egészen 1974-ig kellett várni, amikor az Altair 8800 nevű masina piacra került. Emberünk ebben a korban olyasmit vitt véghez, amit manapság az első anyagi haszonszerzési célzattal elkövetett számítógépes csalásként szokás emlegetni.

A kezdetek

A balhé pontos részleteit még a későbbi nyomozás, majd a bírósági vizsgálat sem tudta tisztázni, a mozaikdarabkákból viszont össze lehet rakni néhány dolgot. Például azt, hogy Schneider a legalján kezdte. 1970-ben kukázásra adta a fejét, csak ő nem száraz parizercsücskök után forgatta fel a szemetest, hanem a Pacific Telephones and Telegraph nevű távközlési cég központja melletti konténerekből szedett össze selejtezett számlákat és feleslegessé vált kézikönyveket. Néhány hónap szorgos kutatómunka alatt még gyárlátogatáson is részt vett és testközelből nézhette meg a cég szekrény méretű központi számítógépét, mellyel később közeli barátságba került. Szorgalmának köszönhetően egy fél év után már jobban ismerte a PTT működését, mint annak saját alkalmazottai.

Ellopta, majd eladta

Hogy pontosan hogyan törte fel a leltározásért és megrendelések rendezéséért felelős elektronikus agyat, azt senki nem tudja. Az viszont biztos, hogy hosszú hónapokig úgy adott le megrendeléseket nagy értékű távközlési alkatrészekre, hogy a kiszállításoknak semmi nyoma nem maradt a rendszerben. Az eszközöket minden esetben utcai szervízpontokra rendelte, ahol teljes lelki nyugalommal pakoltak le a társaság dolgozói, hiszen ez az általános gyakorlat része volt. Emberünk a telefontársaság logojával felpingált furgonnal vette fel az árut, amit aztán a cége segítségével értékesített. A pofátlanság csúcsa, hogy a legtöbb esetben a PTT-nek adta el a cuccost. Ugyanezt a trükköt később megjátszotta a Western Electric Company nevű céggel is, az üzlet pedig annyira beindult, hogy Schneidernek hamarosan egy tíz alkalmazottal üzemelő hatalmas raktárra volt szüksége.

A nagy mutatvány

Senki nem tudja megmondani, hogy Schneider összesen mekkora összeggel károsította meg ezeket a távközlési cégeket. Egyes források egyenesen azt állítják, hogy ez az érték bőven meghaladja az egymillió dollárt. Ami félelmetesebb, hogy tulajdonképpen azt is homály fedi, hogyan tudta emberünk ilyen hatékonyan elsikálni ügyködésének nyomait. A hetvenes években úgy végrehajtani egy ilyen horderejű balhét, hogy annak részletei a mai napig tisztázatlanok… nos, az nem semmi.

Így végezte

Egy apró, buta hiba okozta vesztét. Egyik beavatott munkatársának 1972 januárjában megtagadta a béremelést, mire az a rendőrséghez fordult. A raktárban tartott házkutatás során összesen mintegy 8000 dollár értékű eszközt sikerült lefoglalni, ám ezek egy részének eredetét képtelenség volt tisztázni. A nyomozást az sem könnyítette meg, hogy a károsult cégek sokáig azt is tagadták, hogy egyáltalán hiányozna nekik valami. Csak akkor fedezték fel a hiányt, amikor végre a jó öreg papírral és ceruzával nem kis melóval újraleltározták egész készletüket.

Orgazdaság, muhaha

Végül a bíróságon csak orgazdaságot sikerült emberünk nyakába varrni, mely miatt két hónap szabadságvesztést és egy nevetséges pénzbüntetést kellett fizetnie. Mivel nagy kegyesen elárulta a PTT-nek és a Western Electric-nek, hogy hol vannak a biztonsági rések a rendszerükben, ezért ezek a pertől elálltak. Végül csak negyven napot töltött börtönben, aztán frissen és üdén szabadulva még abban az évben megalakította a számítógépes csalásokra specializálódott biztonsági cégét. Ilyen egy feltalálóba oltott túlélő.